Uzdpuszta, Szent-László kápolna

Évekkel ezelőtti Dombóvár környéki kalandozásunk során egyszer már kísérletet tettünk arra, hogy az említett kápolnát felkutassuk. Próbálkozásunk akkor nem járt sikerrel, a szántóföldek között vezető felázott, hatalmas sártócsákkal tarkított traktornyomokon nem jutottrunk át.

Most úgy gondoltuk, hogy kihasználva a száraz időt, illetve azt, hogy Tuckó jól bírja a terepet, teszünk egy próbát. A kápolnát magát Gölléhez szokták kötni, de Nak felől is jól megközelíthető. Mi arról indultunk neki, és Nak települését elhagyva, Antalpusztán át mentünk Gölle felé. Ahol az út elfordul, és áll egy kőkereszt, ott kell letérni jobbra a földútra. Az út itt egyre rosszabb lesz, személyautóval nem ajánlott ide bemenni. Rövidesen egy jobbkanyar következett, és erdő szélén haladtunk tovább. Most csak egy kisebb mocsaras dágványon kellett átvágni a kocsival, de ez meg se kottyant neki. Viszont ahol a kápolnát sejtettük, oda vezető útnak és ösvénynek a nyomát sem leltük. Tartottunk egy kis terepszemlét, hátha lesz valamilyen csapás arra felé, de csak egy traktorosba botlottunk bele. A helyi gazda aztán útba irányított, és elmondta, hogy csak gyalogosan lehet odajutni. Az erdő és a kukoricás határán haladva a fák között találjuk majd meg. Visszamentünk a jelzett pontig, és légi felderítés gyanánt felküldtem a drónt. A képen a szántóföldek és az erdő szépen látszott, de a rom nem.

Nem volt mit tenni, beálltam a kukoricába, és vigyázva, hogy ne tegyek benne kárt, és elindultam. A kukorica olyan magasra nőtt, hogy ki sem látszottam belőle, s nem is láttam mást, csak a zöld leveleket. Így néha kiléptem oldalra, és belestem az erdőbe. Talán kétszáz métert tehettem meg, amikor a kis erdő legszélén, egy ritkásabb részen megláttam a romokat. Ide a gazdákon és pár érdeklődőn kívül már senki sem jár. Az erdő körbe szántva, s dologidőn kívül talán csak a vadak taposnak maguknak ösvényt.

A kápolnának már csak a falai álnak, tetőzete hiányzik. Belső része kifosztva, a sírkamra feldúlva, törmelék és téglák tűnnek elő szanaszét a gazból. Az 1800-as évek vége felé építették, egy villámcsapás okozta a vesztét. Műemléki védelem alatt áll, de ez semmit sem jelent, lassan elenyészik. Pár éve önkéntesek kitakarították a környezetét, de a természet lassan visszahódít mindent.

Csendes, elhagyott környék, csak a szél zúgott a fák lombjain. A romok kísérteties hangulatot árasztanak magukból, festményre kívánkozó látvány. Alaposan megnéztem mindent, szorgalmasan kattogott a gép. Majd úgy láttam jónak, ideje újra átvágni a kukoricáson, mert a hőség egyre elviselhetetlenebb lett.

A kocsihoz visszatérve alaposan rendbe kellett szednem magam, mert hoztam magammal némi port és bogáncsot is. Innen bementünk a már jól ismert Dombóvárra ebédelni, persze a vasút sem maradhatott ki, pár fotóra megálltunk ott is.