Az úgy volt, hogy elindultunk Pécsre, de közben megálltunk Szekszárdon. Itt meg úgy döntöttünk, hogy bevetjük magunkat a kis falvak közé, és felkeresünk egy különleges templomot. Természetesen Pécsre nem jutottunk el, de ilyen sűrűn megesik, hogy máshova érkezünk, mint ahogyan terveztük eredetileg.

Szekszárd után Bonyhádnál hagytuk el a főutat és irány a havas táj. Ez még a nagyobb havazás előtt volt, és csak néhol volt hó. Szászvárig változatos, néhol havas, télies tájban autóztunk, majd az érdekes nevű Tófű felé vettük az irányt. Szászvár és környéke igen egyedi hangulatú, a várkastélyról korábban már írtunk, érdemes felkeresni.

Ahogy haladtunk egyre tovább, úgy csendesedett a vidék. Egyre kevesebb volt az  autó, embert is alig láttunk. A falvak szinte elbújtak a ködös tájban, a földek hol fehérek, hol szürkék voltak. Minden visszafogott, néma és kopottas szürkés lett.

Egyházaskozáron a templom érdekes tornya és sárga színe adott felüdülést a szemnek, majd jött Bikal, ahol számos érdekesség van elvileg. Itt van az élménybirtok, amit egyszer majd biztosan megnézünk. Az Evangélikus templom viszont olyan lehangoló így félig leomlott állapotban, hogy le sem fotóztam.

Ahogyan haladtunk tovább, ha lehet, még kihaltabb lett a vidék, a házak bánatosan támasztották az út szélét, s szinte semmi sem mozdult. Az ország egy olyan részére érkeztünk, ami eléggé a perifériára szorult az utóbbi években. Bár a vidék változatos, erdős, dombos és sok a szépen művelt föld is, a falvak összképe januárban mégis lehangoló.

Gerényesre beérve, már azt gondoltuk, hogy lementünk a térképről, s még az időben is visszamentünk pár évet. Ágon aztán végleg látszott, hogy mostanában kevés törődést kaphatott a település.

Érdekes volt, hogy az egész településről látszott, sajnos erősen megcsappantak az anyagi források errefelé, de mégsem volt szemetes a környék, s amennyire lehetett rendezett volt a falusi közterület is. Az itteni lakosokon nem múlik semmi, megteszik amit lehet, de az ország elfeledkezett erről a szép vidékről.

Az úticél az evangélikus templom volt, amely mára elhagyatottá vált. Magányosan álldogál a domboldalon, s két telek között egy kis út vezet fel hozzá. Ablakai töröttek, nagyrészt deszkával fedettek. A vakolat mállik a falakról, belül középen állványzat van depózva, de vannak még padok, a szószék és a gyóntatófülke is látható, szomorú látványt nyújtva.

Az Ág-i templomot betelepült evangélikusok építették 1891-92-ben, neo-gót (más forrás szerint késő eklektikus, egyhajós, homlokzati toronnyal) stílusban. Aztán a második világháború után a kitelepítések okán a sváb lakosság eltűnt, s a templom hívek nélkül maradt. Használaton kívülre került, s az állapota romlani kezdett. Az oltárkép már nincs meg, de az orgona talán még a helyén van. A templomnak van két harangja is, melyek Sopronban készültek, alig használják már őket. Környezete elhanyagolt, lebontása is szóba került. Helyi összefogásnak köszönhetően a tetőt kijavították, így legalább fentről nem ázik. Valószínű, hogy a bent tárolt állványzat abból maradt meg.

A faluban  senkivel sem találkoztunk, amíg valahonnan elő nem bukkant egy quados csapat, de egy pillanat múlva el is tűntek.

Tulajdonképpen innen akár Pécsre is mehettünk volna, ahogy eredetileg terveztük, de helyette inkább tovább tekeregtünk Dombóvár felé. Itt az egyik boltban vettünk egy kis ebédnek valót, majd a város után a határban, a táj szépségében gyönyörködve meg is ettünk mindent.

Ebéd után folytattuk az utat, Siófokon kötöttünk ki, de sokat nem maradtunk. Felnéztünk az autópályára hazafelé, de Agárdnál inkább átváltottunk a nyugalmasabb utakra.

Ismét felfedeztünk az országból egy újabb részt, s biztosan visszatérünk további élményekért, egy vidámabb, szebb hónapban.