2016. dec 01.

Pácin várkastélya, a reneszánsz gyöngyszem

írta: DDQ
Pácin várkastélya, a reneszánsz gyöngyszem

psx_20161113_152812_medium.jpg

Az idei nyáron elkövetett csatangolásaink sorában Nyíregyháza nagyon jó kiindulópontnak bizonyult. Akár vonatok után indultunk, akár a tájat akartuk megismerni, mindig akadt bőven látni, és felfedezni való a környéken. Vagy egy kicsit távolabb. A már említett térképen szerepelt egy határ széli vár, a Szlovák határnál, Sárospataktól nem messze. Sokat nem hallottam a várról, s mint ismeretlen vár, erősen érdekelni kezdett. Előre nem néztem utána,  hogyan is néz ki, mit tudni róla, csak a stilizált rajzot néztem a térképen,s hagytam a többit meglepinek. Miután feleségemmel Sárospatakot megnéztük, a nagy lábú Szergejek nyomába eredtünk. S ebbe az útvonalba beleesett Pácin is.

Azt azért tisztázni kell, hogy nem egy igazi, nagy várról van szó. Itt egy, a restaurálást követően reneszánsz stílusjegyeket mutató, tetszetős, megerősített kastélyt találunk. Nagy, jól felszerelt haderőnek nem állt volna ellen, de rablócsapatok, és portyák ellen megfelelő védelmet adhatott. Mágóchy Gáspár, egy gazdag földesúr építtette, s 1581-re teszik az épület elkészültét. A várfal és a bástyák inkább csak díszítő elemként jelentek meg később. 

A kastélyban jelenleg múzeum működik, érdemes megnézni, mert bepillantást enged a régmúlt nemesi életébe. A kastély belső része szépen gondozott, a lépcső egyenesen csodás. A nyári melegben üdítő a benti hűvös. Látszik azért, hogy az 1980-ban elvégzett munkák már néhol javításra szorulnának. Lásd a hátsó "várfal" gyilokjárójának éppen ledőlni készülő korlátját...  

psx_20161113_153004_medium.jpg

Árnyas fák között bújuk meg a kastély, a bejárat mellett kis parkoló.

psx_20161113_153116_medium.jpg

A hátsó udvar hangulatos, igaz a korlát azóta lehet le is esett, de ettől még szép.

psx_20161113_152511_medium.jpg

A központi helyet elfoglaló lépcső, az épület egyik dísze

psx_20161113_153256_medium.jpg

A kiállítás része, berendezett szoba, a kor hangulatát tükrözi

psx_20161113_152610_medium.jpg

A konyha, s néhány használati tárgy 

Ha erre járnak, nem mulasszák el felkeresni ezt a hangulatos kis kastélyt!

Szólj hozzá

Utazás Pácin várkastély Mágóchy kastély