A repülőtér mostani helyzetét jól jellemzi, az alábbi pár sor:

Öntudatos Állampolgár - nevezzük csak így hősünket - megunva a nagyváros zaját, vagy azt a vidéket ahol eddig éldegélt, felkerekedett, és kinézett magának egy pofás telket Halásztelken. Amikor kiszemelte a helyet, s mikor költözött, épp nem volt repülés, Ő meg nem nézett messzebb az orránál, tehát nem vette észre, hogy a szomszédban egy repülőtér van . Elképzelhető hát, hogy milyen súlyos trauma érte, amikor az első gép felszállt! S a sokk csak súlyosbodott, amikor rájött, hogy ez nem egyszeri eset, itt bizony jönnek-mennek a gépek, ugyanis ez egy repülőtér!

Emberünk nem volt rest, s gyorsan fel is jelentett mindent, és mindenkit. Azt mégsem hagyhatja, hogy a nyugalma elvesszen! Hadjáratot indított tehát a reptér ellen, csupán azt nem vette figyelembe, hogy a repülőtér nem azután költözött ide, hogy Ö. Á. itt megjelent. S így aztán panaszkodott a Red Bull repülői miatt, Bessenyei Péter miatt, a nyitott égbolt miatt ide tévedt gépek miatt…s nem volt egyedül…

Tudom, nem mindenki szereti a repülést, s nem kényszeríthető a hatások elviselésére, de akkor meg minek pont ide költözik?!

S hogy mióta van itt a repülőtér?

A repülőtér alapítása 1940-re tehető, míg más források szerint egy kicsit később volt ezen esemény. A kezdetekben a Dunai Repülőgépgyár Rt. gyári repülőtere volt. Olyan nagyszerű típusokat gyártottak itt, mint a Messerschmitt BF 109, M 210 és feltehetően a 410-esek egy része is itt készült. A Messer gyártás egyik műszaki emléke volt a gyári beállító-pad, mely a közelmúltig a reptéren volt, a Tesco építkezést követően viszont ki tudja, mi lett a sorsa?

A repülőtér - a gyártás mellett - kísérletek színtere is volt, háborús körülmények között.

A fegyverzeti kísérletek egyik emléke (egy korai, nem irányított rakéta alkatrésze) egy közeli ház felújítása során került elő, évekkel ezelőtt. - így emlékszik a mentesítést végrehajtó tűzszerész.

Aztán a háború ténylegesen betette a lábát a Budapest védelmét ellátó Bf 109 alakulat telepítésével. 1943-ban bombázás is érte a repteret, majd 1944. november vége felé a Szovjet csapatok elfoglalták, s kivonásukig itt is tanyáztak. A reptér részese volt az 1956-os eseményeknek is, ezeknek állít emléket a Maléter Pál kopjafa a Tököli kanyarban.

1968-ban az MH. 93. Vitéz Háry László Vegyes Repülőosztály települt a reptérre, s maradt kivonásig. Ezután kezdődött meg a repülőtér hanyatlása, feldarabolása és jöttek a bérlők, a különböző rendezvények, tervek s viták, környezetvédelmi aggályok. A repülőtérnek mostanáig sincs rendezve a sorsa, csak néha történik valami érdekes.

Én 1976-ban kerültem kapcsolatba a repülőtérrel, amikor Szigethalomra költöztünk. Hamar megtanultunk együtt élni vele, s hasznot húzni belőle. Az iskolában többször is megállt az élet, amikor a leszálló gépek áthúztak felettünk, ugyanis a leszállópálya a suli felett vezetett. Ilyenkor mindenki az ablakon bámult ki, ha meg udvaron volt, az eget kémlelte.

Külön szerencse, hogy az akkori gyerekszobám ablaka pont a leszálló irányra nézett, így hosszasan bámulhattam a gépeket, tanulás helyett. Cseperedvén már azt is pontosan tudtam, hogy milyen gépek jönnek-mennek. Láttam többek között MIG-21-eseket, melyek hol egyed egyedül, hol párban hasították az eget.

A legnagyobb látványosság a PG pilótáinak berepülése volt. Olyankor remegtek a falak, s minden szem az égre tapadt, ahogy az ezüst színű gépek húzták a csíkot. De jöttek MIG-23 –sok is, szép számmal. Szuhojok is megjelentek néha, és persze a Minyók is ott csattogtak, a szállítógépekkel váltogatva egymást. S volt pár nagyra nőt MI-16 tip. helikopter is. Ezeknek volt csak igazán hangjuk! Sűrű vendégek voltak az An-24, An- 26 változati is, valamint a nagyobb szállítógépek is. Mindig volt mit nézni, csodálni.

Nagy látványosságnak számított, amikor gyakorlatoztak, és ejtőernyős ugratást tartottak, több helikopterből egyszerre. Ilyenkor nem volt ritka, hogy néhány ejtőernyős a reptér melletti kardvirágos mezőn ért földet.

Emlékszem, a Kossuth utcán gyalogoltam, amikor az első MIG-29 géppárt láttam leszállni. Földbegyökerezett lábbal néztem, s lehet, levegőt sem vettem…Mint később megtudtam, ezek Kiskunlacházáról jöttek át.

A reptér amúgy zárt világ volt, betonfallal körbevéve. Fegyveres őrök mindenfelé, fényképezést tiltó táblák, szigorúság. Sokáig csak a radarok mozgását láttam, mert azok dombokon álltak, illetve a 38-as buszról lehetett belesni. Az idő múlásával azért enyhült a szigor, páran még munkát is kaptak bent, s a katonák is kijártak.

Megindult a kereskedelem mindkét irányba, így lett otthon színes Tv, és ruszkibenzin hordókban, amivel a Trabinkat itattuk. Mondjuk a tv kicsit érzékeny volt, vagy csak honvágya volt, de az is lehet, hogy hadianyagból építették, ugyanis többször elment az adás, és recsegve megszólalt a szovjet repirányítás…

A kerozin szag megfertőzött, s a repülés felé vettem az irányt. Egy időben a reptéren volt a tanítás, a kísérleti műhely szomszédságában. Akkoriban már leáldozóban volt a PG-nek, s újra DRG Rt. néven futott, de csak árnyéka volt önmagának. Az ebédlőbe menet igyekeztünk benézni, ahova csak lehetett, nagyon kíváncsiak voltunk. A kísérleti műhelyben akkoriban készült a Hungarian Bird. Ezt úgy építették össze a helyszínen, mivel ládában érkeztek alkatrészei, ha jól emlékeszem talán az USA-ból. Egy Chevy motor volt a hajtóműve, ferdén betéve a reduktor alá. Ott voltam terhelési próbán, s amikor „zöldkártyáztatták”. A neten akad róla egy felvétel, s talán valamelyik újságban is megjelent. Készült ott még egy másik dobozos gép is, de erre nem emlékszem.

A szünetekben a kerítés mellett lógtunk, ugyanis ráláttunk a hangárokra is. Nézegettük az AN-24 és 26-osok gurulását, Zlinek is csapattak arra, a guruló út is előttünk ment. Egyszer belebotlottunk egy Nimródba is, ami a Nyitott Égbolt révén volt Tökölön. Hatalmas gép, fura ablakokkal, mindenféle dudorral, és a szárnytőbe épített hajtóművekkel. Egyik alkalommal éppen indították, s a külső technikus, aki az indítást vezénylete, kiabált valamit, és bőszen mutogatta a fejét. Mi meg lelkesen integettünk neki, fogalmunk sem volt, mit akar. Ott álltunk 50 méterre a géptől, s vigyorogtunk. Aztán amikor felpörgött a hajtómű, akkor a fülünkre tapasztott kézzel szaladtunk el….Már tudtuk, mit akart a koma.

Volt ott a gazban egy MIG 15-ös is, nem tudom, mi lett vele. A fűre tolt Ancsát Szolnokon láttam legközelebb, a múzeumban.

Azóta jártam párszor a repülőtéren, hol egy Drift versenyen, hol a Red Bull rendezvényén, hol csak úgy. Találkoztam a DC-6-al, egészen testközelben, hiszen alatta sétálgattam. Egyszer egy Sea Wixenbe is belebotlottam, máskor Bessenyei Péter repülését és gépét csodálhattam.

Találtam egy kupacba hányt helikopter rotort, és bontásra váró MI-24-eseket is. Az Air Race startját is biztosítottam egy alkalommal, máskor pedig ismerősök reptettek valami román kétmotoros géppel.

Ezen a repülőtéren találkoztam Komócsy Zoltánnal. Az itteni kirándulásim során sokszor elmentem a hangárja mellett. Állt kint egy MIG-21 MF13 bisz, ha jól emlékeszem, pár póttartály, UB blokk, és egy IL-28-as törzsdarab is pihent ott. Akkor még nem tudtam, kié a telep, s mennyire a repülés megszállottja! Egyik nap, az irodámban ülve, olyan hangot halottam, amit már régóta nem…Sugárhajtómű indítása zajlott a repülőtéren, ott, ahol ilyen már régen nem történt. Kocsiba vágtam magam, s bevágtattam a reptérre. Nem csalódtam, az Ő hangárja előtt találtam meg a hang forrását, ugyanis a HA-UTI akkor repült elsőnek. Volt egy kis csoportosulás, s sok csillogó szemű embert láttam a gép körül.

Egy másik alkalommal, amikor újra arra jártam, nyitva volt a hangár. Benéztem, s egy közvetlen, nyílt tekintetű ember fogadott. Ő volt Komócsy Zoltán. Ismeretlenül is kedvesen fogadott, s körbevezetett. Akkor éppen egy Delfin feküdt darabokban, a hangárban. Azt tervezte, hogy azt is rendbe teszi. Megengedte, hogy fotózzak, csak arra kért, ne kürtöljem világgá, mit láttam. Annyira betartottam az ígéretem, hogy még most sem tudom, hova tettem a memória kártyát, pedig alaposan lefotóztam az Amerikából idekerült gépet. Meglátogattam a Dunavarsány határában lévő telepét is, s erős szomorúság fogott el, amikor a Híradóban láttam a balesetét…

Elszomorít, ahogy múlik a dicsőség: előbb a PG, majd DRG Zrt. tűnik el csendesen. Ma már csak egy hevenyészve körbekerített komplexum. Területéből kiharapott egy jó részt a bevásárló központ, s teniszpálya van az egyik nagycsarnokban, melyekből nem sok maradt.

Mostanra már csak a Légoltalmi bunker hirdeti időtállóan a múlt dicsőségét.

Nemsokára újra körbenézek a repülőtéren, jelentkezem pár fotóval. Hiszen az élet nem állt meg, vannak kint gépek, repülősbolt, s lesznek rendezvények, bár nem repülők dübörögnek majd a betonon…