Hajó lesen
"Navigare necesse est." "Hajózni muszáj".... vagy legalább nézni...
A Mercur flotta nagy munkában volt, itt a 201-es tolja lefelé uszályát, Tökölnél
Gyerekkorom meghatározó olvasmányai voltak a hajós témájú könyvek (persze, csak a Tüskevár után). Sokat álmodoztam arról, hogy matróz leszek egy vitorláson, vagy kapitány egy gőzösön. Kamaszkoromban már megtettem az első lépést, s jelentkeztem a Lékai János Hajózási Szakközépiskolába, és már látni véltem magam a sikeres felvételi után, amint egy tengerjárón szolgálok. Az el sem kezdődött tengeri kalandozásaimnak a családi kupaktanács vetett véget, így a hajózás - ilyen szinten - csak álom maradt. Szerencsére a hajózás iránti szeretetem és az érdeklődésem megmaradhatott a mai napig. Amikor (és amivel) csak tehetem, vízre szállok Megszereztem a kishajó vezetői engedélyt, s mindig lesem, mi történik a vizeinken, járjak akár a Ráckevei ágon, a Tiszánál, vagy a Balatonnál, s nem utolsó sorban az örök kedvencnél, a Dunán.
A minap kihasználtuk a jó időt, s kiugrottunk a Duna partra. Tökölön kezdtünk, s parti sétánkat Budafokon fejeztük be. A partról szépen rálátni a Szabadkikötő előtti horgonyzóhelyekre, s a hajóforgalomra. A jó időnek hála, volt mit nézni.
Kis hajó, nagy munkában . A Nick biztosítja az átkelést.
A Partenstein felfelé igyekszik.
A kikötő, egy másik Mercur, az Unterfranken, és a Sandra W. ép rakodás alatt.
Vegyes rakomány, néhány gépjármű is van a fedélzeten.
Itt is van alkalmi parkoló.
A 204-est a sodrás mozgatta el az uszálytól.
Az Antonia gyors menetben, autót Ő is visz.
Megtermett egy jószág, a Sandra rakományát teherautókba tölti.
Az Antonia lassan eltűnik az ezüstös folyóháton úszva.
Míg a Mercurék nyüzsögnek, a Kőszeg és az Erkel, valamint a Rendező I. pihen.
De itt pihen a Körös és a Tisza is.
A 102-es Mercur is megérkezett.
A kikötő a mauzóleumtól nézve. Jól látszik a konténerhegy.
https://www.youtube.com/watch?v=kPMiXpkuLqQ