Gimnazistaként, a Ráckevei Hév vonalon utaztunk ilyen szerelvénnyel. Mindig nagy élmény volt felkapaszkodni rá, s akár két három szerelvényt is elengedtünk, hazafelé, míg  jött  a  kedvencünk.  Imádtunk a  nyitott  ajtónál utazni, netán a  lépcsőn ülni. Persze örökös  harcot folytattunk a  mindig morcos kalauzzal,  aki  rendre elzavart minket  az ajtóból.  Aztán sajnos  ritkábbak lettek,  majd  eltűntek  a  forgalomból.  Pedig  csodás   volt  a  nagy ablakival,   a  magasan  lévő   üléseivel, s  hogy  lehetett  rajta  dohányozni.  A  motorkocsi  esetlen,  bumfordi, szomorkás képe mindig mosolyt csalt arcunkra.

Régóta terveztem, hogy megnézem újra, az egyik nosztalgia járat alkalmával. Erre most, augusztus 20-án került sor.