2017. okt 05.

Gőzfelhős indulatok

írta: DDQ
Gőzfelhős indulatok

psx_20171005_140219.jpg

A MÁV Nosztalgia gőzöse, amilyen régi, olyan szép

Különleges eseménynek lehettünk tanúi a Ráckevei Hév vonalán: gőzvontatású nosztalgia járat közlekedett a hétvégén. Igazi csemege a vasútbarátoknak, s nem akartam kihagyni. Szombaton útnak is indultunk, a menetrendet nézve elsőnek Ráckevén kaptuk el a szerelvényt. A nosztalgia kocsik a gőzös nélkül ácsorogtak, érdeklődőktől körülvéve. Maga a mozdony kissé távolabb éppen vizet vételezett. "Vele" már találkoztam korábban, amikor Szolnokra indult a nosztalgia járat. Akkor visszafelé megbetegedett kicsit, mostanra viszont megint formában volt, mindenki nagy örömére.

Ráckevén nem minden nap látni ilyet, volt is érdeklődő szép számmal. Fotógyűjteményünk gyarapítása érdekében mi is a mozdonyhoz mentünk. Azt már megtanultam korábban, hogy ilyen eseményen nehéz úgy fotózni, hogy valaki ne másszon bele a képbe. Valamiért nagy divat, hogy a látványosság élé állva fotózkodnak az emberek. Ezzel nincs is igazán bajom, ha ez boldoggá teszi őket, tegyék. Azzal már inkább, hogy nem néznek semmit, és senkit. Egy percet sem képesek várni, s pláne nem néznek körbe. A fotósok kinéztek maguknak egy - egy jó helyet, ügyelve a másikra. S próbáltak jó képeket lőni. Ez néha lehetetlen feladat volt, ugyanis mindig jött egy új csapat, s senkivel nem törődve belemászott a képbe. Ennek ellenére, minden fotós csendben, a gépére tapadva várta a pillanatot…

psx_20171005_140939.jpg

A ritka pillanatok egyike, épp senki nincs a mozdony előtt

Aztán jött az, ami sosem volt jellemző egy ilyen rendezvényre. Egy polgártársunk, nem éppen kedves hangon megszólított egy, éppen a családját fotózó, láthatólag külföldi urat. Emelt hangon utasította rendre, hogy húzzon el a fotósok elől, mivel szerinte túl sok időt töltenek a mozdony előtt. Ebből aztán keveredett egy kis szóváltás, s elszabadultak az indulatok…Jött a divatos migránsozás, s a szájkarate. Egészen addig hergelődött mindkét fél, míg már egymásnak feszülve, remegő arccal próbáltak egymásra hatni. Talán pillanatok voltak hátra, hogy tettlegesség legyen az ügyből. Míg valaki szét nem választotta a feleket, elterelve őket egymástól.

Egy ilyen rendezvényen, ahol családok, gyerekek, és vasútrajongók vannak jelen nagyrészt (közös jellemzőjük a csendes elragadtatás, ámuldozás és jókedv) nincs helye ilyen megnyilvánulásnak, viselkedésnek! Szerintem teljesen mindegy, ki az, akit érdekel az esemény. Magyar, vagy külföldi…. Ha már részt vesz rajta, az a minimum, hogy kulturáltan viselkedik. Ha fotós, ha érdeklődő, ha csak arra jár.

Vagy már egészen ott tartunk, hogy a politikusok „áldásos” tevékenységének mételye mindenhova befészkelte magát? Már egy családi programon sem lehet biztos az ember a nyugalomban? Tényleg nem vagyunk képesek elszakadni, és felülemelkedni ezeken a pitiáner megnyilvánulásokon?
A fentiek miatt aztán, mivel ismerem a területet, kerestünk egy olyan helyet, ahol senki sem volt. Itt bevártuk a szerelvényt, és fotóztunk a magunk örömére, senkit nem zavarva és senkitől nem zavartatva.

psx_20171005_141444.jpg

Ilyet sem látni, nemhogy minden nap, de évtizedek során sem

psx_20171005_141315.jpg

Szerintem senki sem haragudna, ha örökre ide költözne a 204-es

psx_20171005_140815.jpg

Korszakok találkozója, a 733-as elkísérte a gőzös menetet

psx_20171005_140219.jpg

 

psx_20171005_135926.jpg

Szigetmajor megálló, már régen üzemen kívül. Ide jöttünk ki, itt senki nem volt, nem egy ismert hely. Itt vártuk be a szerelvényt.

psx_20171005_135628.jpg

A 733-as is ritkán közlekedik erre, most vidáman sípolva kocogott

psx_20171005_135758.jpg

Szólj hozzá

Vonat Ráckeve HÉV MÁV Nosztalgia 204-es gőzös