Páduai Szent Antal plébániatemplom, Békéscsaba
Még az év elején, Gyulán eltöltött pár nap során megfogadtuk, amikor benéztünk Békéscsabára, hogy ide vissza fogunk jönni, alaposabban körülnézni. Cserkeszölőről aztán át is ruccantunk, bár a kiszemelt célpont, a Munkácsy múzeum zárva volt, nem mentünk hiába! Sétánk során elértünk a Páduai Szent Antal templomhoz, amit elsőnek kívülről csodáltunk meg, aztán bementünk.
S ekkor ért minket a meglepetés! Odabent csodás templombelső fogadott, és fantasztikus orgonajáték hallatszott! Varázslatos volt úgy körbesétálni és megnézni a templomot, hogy élő orgonajáték szólt közben. A templomban ketten voltunk látogatók, így zavartalanul átadhattuk magunk a hangulatnak.
Amikor vége lett a mini koncertnek, kiderült, hogy egy tanítvány gyakorolt a karzaton. Egy igen fiatal leányka volt az előadó, aki , mint kiderült a beszélgetésükből, Fótra ment fellépni eztán.
A templom hűvösét elhagyva sétáltunk egyet a városban. Elmentünk a Gőzmalom térre a Peron bisztróhoz, majd a Szent István teret is bejártuk. Meglátogattuk az antikváriumot, ami megszámlálhatatlan sok bagollyal rendelkezik. Jártunk az állomáson is, s megbeszéltük, hogy újra visszajövünk. Békéscsaba vonzó város, sok érdekes látnivalóval, a környéken is érdemes csatangolni. Igaz, az feltűnő volt, hogy szinte kongott az ürességtől. Turistával , kirándulóval alig találkoztunk, az éttermek teraszai üresek voltak.
S akkor még pár kép, és néhány szó a templomról :
A templomot 1910. június 12-én szentelte föl Fetser Antal püspök, nagyváradi káptalani helynök. A templom három hajós, kereszthajóval. Hosszúsága 50 m a hajó szélessége 34 m, a szentély szélessége 10 m. A torony keresztcsúcs magassága 61 m. Építési anyaga tégla, tetőzete palaborítással.
A templom főoltára szürke homokkőből készült neogót stílusban. Középen az oltáron Szt. Antal szobra áll. Jobbra Szent István király, balra Szent Imre herceg szobra látható. A tabernákulum fölött szentségtaró fülke, benne kereszt. A Tabernákulum ajtaja sárga rézborítású, rajta kehely és ostyaábrázolás. A főoltár két oldalán két álló kandelláber látható.A templom hajójában neogót stílusú fából készült padok vannak elhelyezve. A hajó boltozatán a négy evangélista szimbóluma látható. A mennyezetről két sárgaréz csillár és egy örök mécses függ 1910-ből, a templom stílusának megfelelően. A hajó falán a szenteléskor megjelölt 12 helyen gyertyatartó van.A templom kórusán helyezkedik el az 1932-ben Riegel Ottó által készített 30 változatú orgona. A rózsaablak Szentháromság és a hét szentség modern szimbólumait ábrázolja. (Mohai Attila alkotása.)
forrás: plébánia honlapja