Rom-soroló
Egy kicsit visszamegyünk az időben, egészen a múlt év nyarára. Egyik szép délutánon - ha jól emlékszem a 424-es veresegyházi fotózása után - felkerestük Váchartyánt. Korábban az "Elherdált Örökségünk" nevezetű blogon láttam egy posztot a Rudnay kastélyról, s úgy gondoltam, megnézzük magunknak. Nem nehéz ráakadni, hiszen a Fő útról a Veres Pálné útra fordulva hamarosan megérkezünk. A körbekerítetlen gazos telken két gazdasági épülettel "U" alakot formálva szomorkodik az igen elhanyagolt épület. Szemre tetszetős még így is, mindkét homlokzata nagyon szép lehetett eredeti formájában. Az épület körbesétálható, s érdemes is átmenni a másik oldalra, ugyanis itt egy alacsonyabban fekvő liget van, melyre szép rálátás nyílik. No és a kastély is sokkal szebb innen. Az épület zárva van, de néhol a törött ablakokon be lehet lesni. A beltér is különleges, az egyik látható freskó a csillárokkal nagyon szép. Sajnálatos, hogy szemre gazdátlanul enyészik. Nagyon remélem, hogy egyszer feltámad, s gyönyörködhetünk benne.
A falu XVIII. századi birtokosa a Gosztonyi család, több udvarházat is építtetett. Ezek közül a képen látható földszintes, középtengelyében oszlopokkal alátámasztott, oromdísszel hangsúlyozott gazdag copf díszítésű kastély 1802-ben épült kora klasszicista stílusban. Gosztonyi Mihály és felesége Zsemberi Anna építette a családi feljegyzések szerint Isidore Canevale francia építész tervei alapján. Az oszlopos fogadótérből nyílik a kertre néző díszterem, ahol a mennyezeten és az oldalfalak jó részén még megvan az allegorikus jeleneteket építészeti keretbe foglaló falfestés. A belső tér jellegzetessége, hogy eltérő építészeti megoldások találhatók az egyes szobákban. A kastélyhoz valamikor húsz holdnyi park tartozott, amely eredetileg francia stílusú volt, majd angol stílusban építették át. Az épület jelenleg állami tulajdonban van és üres.
Egy kis időbeni ugrással aztán már át is keveredünk 2020-ba. Egy igen hideg, párás januári napon a Velencei-tó körül autóztunk, felkeresve a már ismert és ismeretlen helyeket is. Így jutottunk el Kisfaludra, és az ott lévő Simay-Holczer kastélyhoz, vagyis a romhoz, ami maradt belőle. Az építésekor nagyon szép, tornyokkal övezett épület mára már csak egy csontváz. Parkja eltűnt, drótkerítéssel van kerítve, mellette gazdaság. A kerítés mentén kalandosan körbejárható, téli időszakban, lombhullás után az útról is jól látszik. Igazán szép építészeti emlék lehetne, ha nem hagynák veszni. Mindenesetre így is impozáns a dombtetőn magasodó rom, így ha erre járnak, érdemes megnézni.
A Simay–Holczer-kastély a Székesfehérvárhoz tartozó Kisfaludon található.
A kastélyt az 1900-as években építették, romantikus stílusban. Feltehetőleg Adamek Ferenc mérnök tervezte. 1945 után termelőszövetkezeti tulajdonba került. Parkját ekkor számolták fel. A kastély utolsó tulajdonosa Simay Lajos volt, aki Ausztriába menekült a háborút követő üldöztetések elől, feleségét, Rezi Rózsát hátrahagyva, akit az ÁVH-sok elfogtak, és vagyonától megfosztva válásra kényszerítettek. Simay Lajos vissza akarta igényelni az államtól kastélyát, és egyéb elvett ingatlanait, de azok igazolására nem tudott felmutatni hivatalos iratokat, mivel feleségétől azokat elkobozták annak idején. Jelenleg az épület üresen áll.
A kastély előtti kertben látható obeliszk körül szovjet katonai temető fekszik.
Az idei január párszor egészen kellemes idővel ajándékozott meg minket. Az egyik csodásan napsütötte napon a Mátrába vettük az irányt. Itt is számtalan látnivaló akad, engem most a Parádsasvári kastély érdekelt. A kastély csodálatosan néz ki, szállodaként üzemel. Igazi dísze a vidéknek, az országnak.
( Az üveggyárról ez nem mondható el, rom és elhanyagoltság jellemzi. Jó, hogy távolabb van a kastélytól, nem rontja a képet.) A 24-es úton mentünk végig, s maga a táj is szemet gyönyörködtető. Innen nincs messze Parádfürdő, ahol szinte kötelező megállni. Feleségem gyerekkorában sokat járt erre, így az ő vezetésével gyalogosan jártunk egyet.
A völgyben fekvő település nagyon jó levegőjű, gyógyvizekkel ellátott varázslatos vidék. A Cifra istálló és Kocsimúzeum közelében lévő parkolóban hagytuk az autót, és onnan gyalogosan mentünk a Károlyi - kastélyig.
A kastély igazán a másik oldaláról látható egészében, a Kossuth Lajos útról település végén a Rákóczi fánál jobbra fordulunk, és egyszer csak ott van egy magaslaton. Nem látogatható, üres, mégis csodás látványt nyújtott a napsütésben. Egy egykor szép parkra néz, néhol törött ablakaival. Ybl Miklós tervei alapján készült, 1889-re lett kész, 44 szobával, vízvezetékkel, csodás beltérrel.
Innen tovább mentünk, feleségem gyermekkorának egyik kedves helyszínére, Mátraderecskére. Itt messziről megnéztük Kanázsvár maradványát, felidézve pár emléket. Lassan aztán tovább haladtunk, de biztosan visszatérünk erre a vidékre, hiszen rengeteg látnivaló vár még ránk.
