Véletlenszerű felfedezéseink sora igen hosszúra nyúlik. A legutóbbi feleségemhez kapcsolódik, mert ő javasolta, hogy a számtalanszor bejárt hatos útról térjünk le Kulcsnál. A végén aztán Rácalmáson, a Duna-parton kötöttünk ki, egy igazán vadregényes helyen!
Rácalmás több nevezetességgel is büszkélkedik, ebből eddig az állomáson kiállított mozdonyt néztük meg. Most az ellenkező irányban tértünk le a megszokott útról, s a csodás kapuval rendelkező Jankovich-kuria (mely maga is megtekintésre érdemes) bejárata mellett elhaladva nemsokára a természetvédelmi területre vezető hídnál álltunk. A híd gyalogosan és kerékpárral járható, de már közvetlenül a szigeti hídfőnél kezdődik a természetvédelmi terület.

A híd alatti zúgón hangosan csobogva tört át a Duna mellékága, megalapozva kirándulásunk hangulatát. Ahogy átsétálunk a hídon, a folyó zúgásán kívül szinte mást nem is hallani. A hídon átérve magába fogad a buja, zöld erdő, melynek csendje nagy kontraszt a vízcsobogás után. A mellékágon való átkelés a látvánnyal és a hanghatással hatalmas függönyként választ el a külvilágtól: másik világba érkeztünk, s távolivá vált minden.

Bár erősen sütött a Nap, az erdei út jórészt hűvös árnyékban haladt, csak néhol tört át a fény a lombokon.
Az út két oldalán buja aljnövényzet látszik, melyből sudár, magas fák törnek az ég felé.

Mivel nem tájékozódtunk előre, meglepetés volt az egész séta. A jelzés alapján a „madár-lest” céloztuk meg, mely nem volt messze. Már messziről látszott a cölöpökre helyezett fedett építmény, s körötte a szinte átláthatatlan, zöld rengeteg. A les lábától egy ösvény vezet tovább, s bokrok között átbújva egy idilli kis öböl partjára jutunk. A vízre boruló faágak rejtekében öreg csónak ringott a vízen, békák hada énekelt, pillangók táncoltnak a napfényben, s a természet szépsége elvarázsolt. Akár a Tüskevár is játszódhatott volna itt, annyira érintetlen a hely.

Az öblöt kis gyalogösvény kerüli meg, s egészen a Duna rendes ágáig ki lehet sétálni. Itt egy kőgát nyúlik be a mederbe, megforgatva annak folyását. Minden csupa zöld, vibrál és élettel teli, ahogy a nagy folyó felzúg a gáton átbukva. Találkozunk pár kirándulóval, horgásszal, de nem akkora a mozgás, hogy megzavarta volna szemlélődésünket. Egy kicsit elidőztünk, majd lassan visszasétáltunk az autóhoz, hogy folytassuk utunkat.