Történt pedig mindez a nagy drón törvény előtti időkben…

Rajongok mindenféle technikai szerkezetért, pláne, ha repül. Amióta a drónok bejöttek a köztudatba, s elérhetők lettek, érdeklődve figyeltem a velük kapcsolatos híreket. S tervbe is vettem, szerzek egyet magamnak. Nagyon érdekelt a légifotózás lehetősége, ezzel szerettem volna bővíteni a képkészítési palettám.

A tervezgetés akkor nyert fizikai valót, amikor egy korábbi karácsonykor, a fa alatt találtam egy drónt, feleségem jóvoltából. Ráadásul kamerás változatban, ami igazán örömet okozott. Korábban repültem már Rc modellekkel, helikopterrel, így biztos voltam benne, hogy már az első alkalommal fantasztikus szárnyalás lesz!

Barátkozás, első alkalom

Az izgatott kicsomagolást az elemek töltése, és a szűkszavú használati utasítás böngészése követte. Amint az elemek készen voltak, összeraktam a harcias békára hasonlító gépet és ….

Már az irányítópult és a gép párosításánál megakadtam. Ahogy a leírásban volt, mindent úgy csináltam, de a „béka” csak villogtatta a fényeit, a távirányító meg panaszosan csipogott, de semmi.
Roppant buzgalmas fejvakarás következett, s többszöri próbálkozás, ami némi homlok tájéki gyöngyözésen kívül más eredményt nem hozott. Google a barátunk, irány a net. Megnéztem pár videót, persze az ott látottak és a leírás kissé különbözött. No mindegy, jöhet a próba. Gép bekapcsol, irányítóval párosítva, minden szuper. Jöhet az első repülés, a szobában! A drón idegesen ugrott el a padlótól, majd visszaesett, majd fel és vissza. S közben igyekezett nekimenni mindennek, s bár próbáltam gátat vetni a féktelen kapkodásnak, csak rosszabb lett.
Megunva a bútoroknak való nekirepülést, a szalagfüggöny feltekerését, és a többszöri rácsapást a díszített fenyőre, a drón feltapadt a plafonra, majd azon araszolva szépen bekúszott a falig, s bevetette magát a szekrény mögé.

Fújtam egyet, megnyugodván, hogy a karácsonyfa megúszta, s nem támadt rám az az izé, ott a szekrény mögött. Majd jött a szoba átrendezése, némi bútormozgatás, és ismét kezemben volt a gépezet.

Ezzel a művelettel azonnali hatállyal kitiltásra is kerültünk a lakásból.
No igen, de a kamerákat még ki se próbáltam! Szigorú repülési tilalom mellett elkezdetem a telefon és a drón összehangolását. Arra már rájöttem, hogy a kezelési útmutatót csak tréfából tették a gép mellé. Az alapján semmire sem jutottam a próbálkozások során. Így aztán jöttek a videó böngészések, valamint a blogok olvasgatása. Sokkal előrébb nem jutottam a kiterjedt kutatómunka ellenére sem, se kép, se semmi. Az ismerősök között feldobtam a témát, hátha találok egy orákulumot. Nem sokára egy barát megkérdezte egy ismerősét, aki már próbálkozott ilyesmivel. Onnan jött az ötlet, hogy a telefont függetleníteni kell mindenféle adatforgalomtól. Persze erről sehol semmi infó nem volt a kezelési papírjai között..
Tehát drón elő, bekapcsolás, párosítás a kezelővel, adatforgalom leáll, wifi párosít, applikáció indít ( persze egy teljesen másikat, mint amit ajánlottak) repülési tilalom aktiválva a szobában, és….látom a telefonon az ágy alatti vidéket! Mert a dühös „béka” a földön volt, onnan közvetített képet. Itt feleségem közreműködése következett, ugyanis kézbe véve körbevitte a lakásban a gépet, így szimulálva a repülést, csinálhattam képeket, videókat.

Második felvonás

A holmi sokáig pihent, mígnem az egyik kirándulás során a kocsiba nem került. Egy arra alkalmas helyen aztán jött a főpróba! Persze azért nem ment ez sem simán, ugyanis a kezdeti párosítási módon soha többé nem kapcsolódott a kezelővel. Az irányító karok mozgatásával egyszer csak megjött a várva várt jelzés, felszállásra kész. Telefon a távirányítóra helyezve, és irány a tágas égbolt, jöhetnek a műrepülő figurák, készülhetnek a pazar fotók. Meg ahogyan azt Móricka képzelte!
Miután a beste gépezet többször is megtámadott, veszélyeztette a feleségem, jómagam és Tucko épségét, változtatni kellett.( Azt nem tudom, ezeket miért csinálta? Lehet a nevével akart azonosulni, vagy nem voltam neki szimpatikus. Mert repülni azt tudok!)
Vagy a gépet figyelem, vagy a telefont!
Itt derült ki számomra, hogy a drónozás egy darabig páros mutatvány lesz. Feleségem kapott egy gyorstalpalót az applikációból, és irány a messzeség. Úgy döntöttem, én a bestiát figyelem majd! Ha megint támad, leverem!
Volt kicsi repülés, több zuhanás, néhány kép is készült, meg egy videó. Végül is repült, fotózott is, le is zuhant, remekül szórakoztunk, míg le nem merült. Ekkor már tudtam, a bénázásból ennyi nem elég, kell még egy akku.

Rendeltem is egy erősebb akkut neki, feleségem pedig meglepett pár dobozzal. A fenevad szállásra talált, és könnyen szállíthatóvá vált.

Harmadik felvonás – amikor a gép öntudatra ébred

Pár hétre rá, egy másik kirándulás során, ismét magunkkal vittük a sunyi kis dögöt. A híres magyar puszta éppen jó helynek kívánkozott, hogy újra szárnyaljunk. Kikerült a dobozból, már rutinból mentek a kapcsolódások. Alig - alig zuhant le, készült pár fotó is. Kezdtem azt hinni, innentől már jóbarátok leszünk. Az égi fickándozás során, egyre gyorsabb lett a tempó. Persze a gyorsaság, és a kezem nehézkes mozgása az irányító karokon nem volt éppen légi balettet eredményező mozdulatsor. Rájöttem, hogy nem tudok annyira repülni a gépezettel, mint gondoltam.
A bestia megelégelte a dolgot és az egyik alacsony áthúzásnál, kihasználva a lehetőséget, nekem rontott. Szerencsére, tartottam a géptől, így elugrottam előle. Persze az életemet védve az irányításra már nem maradt potenciál, s a kocsiba csapódott a drón.
Itt kezdődött aztán a hiszti. Új kapcsolódási procedúrát eszelt ki, de ezt kijátszottam. Valamiért azt találta ki, hogy az END gombra fog életre kelni. Megkapta az új akkut is, s bár szemlátomást nem akart repkedni, megmutattam, ki a főnök! Persze, haver! Az egyik intenzív emelkedést követően, amikor már csak egy pici akárminek látszott az égen, átment lebegésbe.
És úgy maradt.
Sokáig.

Nem reagált a kontrollerre, se a telefonra, pedig bőven hatótávon belül volt. Dacosan lebegett az égen, villogtatva a ledeket, és ennyi. Én egy darabig próbáltam jobb belátásra bírni, hasztalan. Én néztem őt, ő meg engem. Mert annyi kapcsolat maradt, hogy volt kamerakép. Úgy voltam vele, majd csak lemerül, és lejön. Fent még egy sem maradt. Nos, őkelme más véleményen volt, ugyanis pont erre a felszállásra kapta meg a kb 30 perc repülésre alkalmas akkut… Mit ne mondjak, a gyártó nem nagyon hazudott…
Kezdetben nem is volt semmi egyéb gond, (ő fent, én lent) mígnem el nem kezdett fújni a szél. Kénytelen voltam alant gyalog követni az égen sodródó gépet. Nem volt olyan jó móka a szikes talajon, fűcsomók között botladozni, az égre emelt tekintettel. Pár rövidke káromkodás, majd egész szitok monológok jöttek ajkamra. Már olyan messze voltunk, hogy a kocsi is csak egy kis folt volt a horizonton! Estére éreztem a lábamban a gyaloglás emlékét, a nyakamban meg a felfele bámulást.
A kis rohadék sodródott, villogott, majd elunva a dolgot, szépen ereszkedni kezdett. Egyszer csak a földhöz vágta magát: mínusz egy propeller. De legalább lejött végre. Feleségem közben jót mulatott, csinált is képet, amint a gép engem néz fentről…

Javítás.

Otthon nekiláttam a nagygenerálnak. Amennyire lehetett szétszedtem, kipucoltam a drónt. Le ellenőriztem mindent, elővettem egy új propellert, és összeraktam. Megszegve a lakásbeli repülési tilalmat, próbára akartam indulni. Minden simán ment a felszállási parancsig. Erre a padlón való ideges araszolás volt a válasz. Némi próbálgatás, fejvakarás, mindenfelé kérdezősködés után arra jutottam, hogy a gép tönkrement. Biztos voltam benne, hogy a nagy makacskodást követő zuhanás kárt tett benne.
Nekiláttam mindenféle javítási módokat kieszelni s közben nézegettem a gépet. S egyszer csak bevillant! Lekaptam a propellereket, ellenőriztem a forgásirányokat, s ahhoz való lapátokat tettem vissza. S láss csodát, a gép elemelkedett a földtől.
Dobozba vissza minden, akkuk töltve, jöhet a következő repülés.

Negyedik felvonás

Szép napsütéses nap, enyhe szellővel, s újra úton voltunk. A hátsó ülésen a fotós felszerelés mellett ott terpeszkedtek a drónos dobozok is. Egy arra alkalmas helyen, erdőszélen, egy szántó mellett újra indult a móka.
Most már jobban ment a dolog, volt lebegés, jövés - menés, felszállás és leszállás. A szürke kis drón igyekezett kitenni magáért, nekifeküdt a szélnek, csak tartani tudja a pozícióját! Támadásra nem is gondolt, szinte kezes bárányként viselkedett. Csak egy alkalommal vágtatott be az erdőbe, de hamar meglett akkor is.
Egy nem túl szépen kivitelezett leszállás (jó, igazából egy jól kivitelezett zuhanás volt ) olyan durván ért földet, hogy ismét repképtelen lett. Elveszett az egyik propeller, a védőkupakkal és a rögzítő csavarral együtt. Nem volt más teendő, mint csomagolni. Mert persze, hogy a pótolt propeller szökött meg, s ebből így már nem volt tartalék.

Javítás II.

Ismét szétszedtem, kipucoltam, és az időközben beszerzett alkatrészekkel pótoltam az elveszetteket. Majd mindent ellenőriztem, és elraktam a gépet.

Az utolsó felvonás

Hosszabb szünet következett, amíg újra kikerült a dobozból. Gond nélkül felszállt, lebegett és tette amit parancsoltam neki. Kezdetben csak a friss tarló felett repültem vele, egyszerű figurákat. A telefont a feleségem kezelte, s jókat mulatott közben. Igazán jól ment a dolog, nem történt semmi baj. Ezen felbátorodva, a közeli napraforgó táblához mentünk. Úgy gondoltam, itt az ideje valami szépet is fotózni, videózni. Igyekezetem olyan szögbe állni, hogy értékelhető képek legyenek belőle. Bár jó móka volt, azért itt is akadt gond.
Próbálgattam a repülési módokat, nyomogattam a gombokat, gyakoroltam. A headless üzemmód gombját megnyomva jött a baj! A gép meg én is összezavarodtunk, s egyszer csak az addig gondosan elkerült fasor felé vette az irányt, majd egyre gyorsuló tempóval eltűnt a lombok között!
Én álltam a tarló szélén, s a becsapódási helyet néztem, memorizálva a fákat. A becsapódási hely és köztem helyezkedett el a pofás napraforgó tábla. Nem volt mit tenni, elindultam arra, amerre a gépet sejtettem, persze ügyelve arra, hogy a napraforgókba ne tegyek kárt. Estelenül botladozva haladtam, ugyanis a lábam elé nem mertem nézni. Csak azt a helyet figyeltem meredtem, ahova gép érkezett. Átvágtam a növényeken, s keresni kezdtem a szökevényt. Elég hosszan meresztettem a szemem, mire megláttam, talán két és fél méter magasan rakott fészket egy ágvillában. Szerencsémre a fiatal fa engedelmes volt, így visszaszereztem a gépet. Visszafelé tartva, diadalmasan tartottam fel a zsákmányt. Feleségem paparazzi módjára le is fotózott… Később megkérdeztem tőle, látja-e a hatalmas fejlődést a repülésemben? Erre jóízű, hosszas kacaj volt a válasz…

Összességében jól alakult az utolsó repülés, s egészen megkedveltem a gépet. Amit kibírt a pár alkalom során, az tiszteletre méltó. Viszonylag olcsó ára ( persze ez mindenkinek mást jelent) ellenére, kezdésnek, tanulásra szerintem a lehető legjobb! Jól repülhető, a fotózás és videózás is gyakorolható vele. Persze azért, mint minden keleti tömegterméknek, neki is vannak betegségei. Nem tudja mindazt, amit kellene neki. A programozása és a tudása is eltér attól, amit ígértek, de az élmény faktor hozza, amit kell.

S mi történt azóta? Változott a jogszabályi környezet, életbe lépett a drón törvény. Így a gép a dobozban maradt, én pedig nekiláttam megteremteni a törvényes feltételét annak, hogy használjam. Elvégeztem a kategóriának megfelelő tanfolyamot, levizsgáztam. Telepítettem az applikációt, majd elkezdtem a regisztrációs folyamatot.
Bár bizonyos részeivel a szabályozásnak egyetértek, azért van, ami dühít. Nincs szépen érthetően elmagyarázva, leírva a hivatalok által semmi. Csak a drónokkal foglalkozó csoportok, egyesületek és oldalak segítségével lehet eligazodni. S míg én nem repülhetek kedvemre, hobbiból, vizsga nélkül, üzemeltetői regisztráció, drón regisztráció, bizonyos esetekben biztosítás nélkül, a hivatalok nem teljesítik saját kötelezettségeiket. Náluk nincs határidő, nincs ügymenet, nincs tájékoztatás. Majd csinálnak valamit, ha akarnak, ugyanis a hónapok óta szabályszerűen beadott regisztrációkra, nyilvántartásba vételi igényekre, még egy válasz sem érkezett. A felsoroltak nélkül pedig nincs repkedés.

Itt tartunk most, ha változik valami, frissítem az írást.

A folytatás : Nem olyan régen kaptam egy email-t, amiben adatpótlásra szólítottak fel. Erre adtak pontosan 5 napot. A kérelem beadása 04.27. volt, az első reakció négy hónap múlva érkezett a hatóságtól, én meg kaptam 5 napot, s ha ezen belül nem reagálok, törlik a folyamatot.. A kért adatok azok voltak, amelyek már amúgy is, az e-papir elküldésének feltételeként, a rendelkezésükre álltak. Illetve volt egy olyan adat is, amit nekik kellett volna részemre megadni, de rőlem kérték. A dron regisztrációs száma...

Természetesen azt nem közölték, hogy milyen módon szeretnék az adatokat megkapni, s egyik telefonjukat sem vették fel. Írtam email-t az ügyintézőnek, a hivatalnak és küldtem új e-papírt is. Pár nap múlva kaptam egy értesítést, hogy újra e-papíron szolgáltassak adatot! Megtettem. 

Múlt hét csütörtökön felhívott egy ügyintéző, s tájékoztatott, hogy sajnos ők semmilyen adatomat nem látják, minden általam beküldött anyag üres. Még jó, hogy a telefonszámom megmaradt...

Tehát 2021.04.27. óta, a mai napig, 2021.09.19.-ig csak egy adatvesztést sikerült produkálniuk...

December eleje: újfelszólítás érkezett, fizessem be díjjakat,valamint nyilatkozzak a biztosításról.

Megtettem. 2021.12.22. dátummal. Úgy gondoltam, idén már semmi sem történik.

2021.12.30. Meglepetés történt : Ma végre megérkezett minden azonosító. Jövőre induhat a repülés!