Újra Zalában
Zalaegerszeg, Zsinagóga
Zalát nagyon megkedveltük az évek során, örömmel térünk ide vissza, amikor csak lehet. Úgy időzítettünk, hogy lehetőleg elkerüljünk minden hétvégi tumultust. Csütörtök reggel indultunk, s a 8-as úton egészen a 77-es útig suhantunk. Ez a főút sosem okozott eddig csalódást, mindig csodaszép a vidék. Az út mellett tartottunk egy kis pihenőt, pár fotó és egy drónvideó elkészítése miatt. A kellemes időben aztán sietség nélkül haladtunk tovább, érintve Tapolcát és Sümeget. Nemsokára begurultunk Türjére, ahol toronyiránt haladva elértünk a felújított plébánia templomhoz. Sajnos teljes szépségében nem tudtuk megcsodálni, mert a környezetében még folytak a munkálatok, a konténereket a látványt zavaróan helyezték el. A templom a munkálatok ellenére látogatható.
Türje plébániatemplom
Innen már ismert településeken áthaladva közelítettük meg az álmos és egészen kicsi Kállósdot. A dombok ölelésében szendergő településnek 100 körüli lakosa van, de mi eggyel sem találkoztunk. Ide a messze földön híres rotunda miatt jöttünk el. A falucska szélén lévő temetőben találjuk ezt a szép templomot, amely szinte eredeti állapotán található, s nem csak kívülről lehet megnézni, a kulcsait egy ládából lehet megszerezni a falu közepén. Erről az ajtón lévő kiírásból szeretünk tudomást.
Tovább haladtunk Zalaegerszeg felé, ugyanis ide igyekeztünk eredetileg. A vadregényes, csodásan zöld és illatos tájban dombok között tekeregve érkeztünk meg délután. Zalaegerszeg vegyes képet ad magáról: maga a város erősen fásított és parkokkal van teli, de nagyon sok a régi „szocreál” épület is. Úgy láttuk, sokkal több a zöld itt, mint máshol. Az utakat épp feltúrták, így a közlekedés egy kicsit akadozó volt. Hamarosan ráleltünk a szállásunkra, és onnan tettünk pár felfedező utat a városban. Csendes, nyugodt város Zalaegerszeg, ahol nem is maga a város, hanem a környéke az igazán varázslatos. A nap végén még feleségem tanácsára elmentünk az Azáleás völgybe. Bár a virágok nagy része elnyílt, de volt még pár ragyogóan szép növény, és a levegő szinte balzsamos volt. A helyet simán hívhatnák Völgyzugolynak is, ha tovább maradunk, biztosan tündékkel is találkozunk itt.
Másnap reggelre aztán Tucko megint makacskodott kicsit. Különváltunk feleségemmel, én az állomásra mentem, ő pedig más nézelődni valót talált magának. A hivatalos napi program a Falumúzeumnál indult volna, de előtte még beugrottunk egy feleségem által kerített autószerelőhöz. A Horváth Autószerelő Műhely tulajdonosa sietett segítségünkre, önzetlenül és térítésmentesen. Tuckót megnézte, és egy áthidaló megoldással lehetővé tette utazásunk folytatását.
Visszatértünk tehát a Falumúzeumhoz, amely furcsa módon szinte egyben van az Olajipari múzeummal. A két kiállítás anyagai annyira eltérőek, és annyira két külön hangulat, hogy szerencsésebb lenne fizikailag jobban eltávolítani egymástól a két nagyszerű kiállítóhelyet.
A gépekkel kezdtük a múzeumlátogatást, s egy nagyon érdekes kiállítást láttunk. Volt pár igazi csemege is, bár azt nagyon sajnáltam, hogy a kiállított járművek erősen elhanyagoltan vannak közszemlére téve. Mire a falumúzeumba értünk erősen tűzött a nap, de szerencsére a bemutatott házak között elég sok fa is van, találtunk árnyékot bőven.
Én nagyon szeretem az ilyen múzeumokat, s itt sem ért csalódás, csodaszép házikók és rengeteg régi tárgy várt felfedezésre. Bár itt is igyekeztek mindent a legjobb állapotban kiállítani, azért volt olyan rész, ami erősen elhanyagoltnak tűnt. A központi elem, a malomépület egyedülállóan szép, csak az csökkentette az értékét, hogy hiányzott róla a vízkerék…
Innen az Őrséget vettük célba, Szalafő volt a betervezett aznapi végállomás. Odáig sem unalmas az út, egymás után jönnek a kis falvak, s erdők, mezők, dombok.
Őriszentpéter, az egyik útba eső település meglátogatásra érdemes nevezetessége az Árpád-kori templom. A templomot tábla jelzi, a kiépített parkolóból könnyen elérhető a mély árokkal körbevett épület. Szerencsénkre nyitva találtuk, és kívül - belül megcsodálhattuk.
Innen már nincs messze Szalafő, és az Őrségi Népi Műemlék együttes. Vannak itt vadlovak, bölények is kicsit távolabb, s a falumúzeumból már ismerős jellegű kiállított épületek. Itt elért minket egy kis eső, de legalább lehűlt a levegő. A helyi kifőzdéből vásároltunk dödöllét ebédre, nagyon finom és ízletes volt.
Visszafelé egy kis kitérőt tettünk Böde felé, a korábban megcsodált Szent Mihály templom okán. A zöldellő domboldalon lévő, vakítóan fehér templom már legutóbb is elvarázsolt, de most visszatértünk egy videó elkészítése miatt.
Böde, Szent Mihály Templom
Kellemesen elfáradva tértünk meg szállásunkra. Másnapra már csak a visszaút maradt, de az is tartogatott szépségeket. Rögtön az Egervári Várkastély meglátogatásával kezdtünk. Körbejártuk a szépen helyreállított váracskát, majd a belső kiállítást is megnéztünk. Több lehetséges célpontunk is volt visszafelé, de aztán feleségem egy érdekes kápolnához vezetett minket. Sénye felett a dombon található egy magán kápolna. A Kemence kápolna egyedi kialakítású, de szépen illeszkedik a tájba, a keresztet formázó színes ablakok pedig kiemelik szépségét.
A kápolna után egy kilátó következett, a Teréz Anya kilátó, amiről szépen belátni a környéket. A továbbiakban Héviz érintésével érkeztünk meg a Balatonhoz, elidőzve egy kicsit a Keszthelyi parton. Innen már hazafelé vettük az irányt, lassan követve a part vonalát.
Kemence kápolna
Keszthely
Sümeg
Tapolca, vasútállomás
További képek :