Ez a szerda egészen jól alakult, nem kellett bemennem dolgozni. Helyette egy alig hat órás fejtágító értekezlet volt egy régi, klimatizálatlan szobában, a nyári hőségben. Reggel még azon morfondíroztam, hogy szervezni kellene egy kis vonatfotózást, ha már rövidebb lett a munkanap. Mire a kocsihoz baktattam, és közben égette a fejem a Nap, ezt átértékeltem és csak arra vágytam, hogy a maximumra tekerhessem a klímát. A kocsi hűvöse megerősített abban, hogy én ugyan ki nem szállok belőle! Fejben megterveztem az utat hazafelé, át a városon, elkerülve a vasutat. De a forgalom csak összeesküdött ellenem,  a dugók miatt másfelé kellett mennem, s hamarosan a Fehér úton robogtam, onnan meg épp rálátni a Kőbánya-felső állomásra. Az állomáson persze ott állt az egyik Nohab. Mikor máskor?!

Van egy gép a flottából, amely szinte bujkál előlem. A 6-os Nohab lassan olyan mint a Moby Dick.  Ha Pécelen van, én épp másfele tartok. Mire odaérek, már Kabán van a gép. Ha Tapolcán van a többivel, én dolgozom. Persze közben belebotlok a 17-esbe, utazom a 20-sal, fotózom az 1-est, 10-est, 19-est, és a Kárpát  Nohabjait. De a 6-os sehol. Most meg ott van, fent az állomáson, egy hasonló festésű. Talán a 6-os? Jó párszor feltettem már ezt a kérdést, ugyanis ha időre megyünk valahova, s nincs mód megállni, Rákoson mindig látok egy Nohabot, mely pont úgy helyezkedik, hogy nem lehet beazonosítani a jelzésszámát.

Állok a pirosnál, és gondolkozom: mire a közelbe keveredek a kocsival a délutáni csúcsban, tuti szabadot kap és elhúz. Ha félreállok, és gyalog cserkészem be, megsülök a Napon, és szabadot kap, elhúz. Tehát, úgy teszek, mintha ott sem lenne. Nincs ott semmi, csak egy délibáb, egy akármi. Maradok a hűvös kocsiban, és gurulok haza.

Rákoson felújítás van, így aztán időnként nagy a nyüzsgés. Hol egy Szergej,  vagy Nagybobo, Dácia, valamelyik Nohab van ott, hol mind egyszerre. Tanyázik ott pályafenntartó szerelvény is, munkagépek hadával együtt. De tartom magam, nem állok meg, megyek haza. Aztán ahogy elhaladok mellette, bevillan a szemem sarkába egy szokatlan, szürke géptető. Olyan mint egy teknős páncélja, egy piros villanással. Hiszen ez egy Ludmilla! Már jelzek is jobbra, s fordulok le egy bekötő útra, irány az állomás.

A Ludmilla ugyanis a másik bakancslistás mozdony típus. Sosem láttam a saját szememmel, s fotót sem csináltam róla. Egy hónapja voltunk Szombathelyen, ott pont egy nappal kerültem el. Nagyon érdekel a különleges gép, főleg mivel igen ritka, itthon csak a Gysev üzemelteti.  ( Azóta kiderült, érkezik egy pár a magánvasutakhoz, bérleményként. Ez is a bérelt gépek közé tartozik, Sopronba tartott éppen. Tehát úgy néz ki, lesz még lehetőség Ludmillát fotózni!)

Kiszállok a kocsiból, s egyből fejbenyom a meleg. De ki tudja, mikor kerülök egy Ludmilla közelébe újra? Szépen becserkészem a gépet, ami most a DB jelzését viseli, és Neagoe Basarab névre hallgat. Ritkán látni ilyen szép, és tiszta dízel gépet, mint ez a Ludmilla. Szikrázik a napsütésben, minden ajtó, ablak szellőző nyitva van rajta. A rolók lehúzva, a vezető így próbál meg úrrá lenni a hőségen. Körbejárom, fotózom, nézegetem. Végre itt van, s lekerülhet a listáról. Lassan elegem lesz melegből, iszkolok vissza a kocsiba. El el nézek a távolba, de nem látok délibábot, a hatos ma sem kerül lencsevégre...  

(Feleség megjegyzése: irígylem a dilemmáidat. :-) )