2020. már 30.

Retro mozaik

írta: DDQ
Retro mozaik

psx_20200324_170729.jpg

Utazásaink során a gépekről, járművekről készült képek a kirándulások egyik „melléktermékei”. Persze van olyan is, amikor célirányosan megyek vasútvonalak, vagy reptér mellé fotózni, de a mostani összeállításban pár olyan képet hoztam, melyek csak úgy „megszülettek”.

psx_20200324_171203.jpg
Abasár felkeresése során, a kápolna felé tartva az egyik kanyarban ebbe a „szörnyetegbe” futottunk bele. Nem tudom, milyen gyártmány, de elég bitang kinézete volt. Ami mögé volt kötve, az is elég tekintélyes darab. A föld itt eléggé sziklás, köves, darabos, a feltöréséhez mindenképp indokolt ez az összeállítás.

psx_20200321_181857.jpg


Füzesabony is útba esett, s ha már itt voltunk, benéztünk az állomásra is. Itt az egyik szélső szegletben egy lezárt Szergej árválkodott. S ha már itt volt, le is fotóztam, gyarapítva a Szergejes gyűjteményt.

psx_20200321_181814.jpg

psx_20200324_170853.jpg
Ahogy haladtunk tovább, Heves előtt a vasúti átjárónál megakadt a szemem ezen a kis „malacon”. A pályafenntartás jellegzetes kopott, sárga gépe egy apró kocsival a felvételi épület előtt pihent. Nem kellett soká várni befutott a vidék igáslova, egy Bzmot is.

psx_20200324_170918.jpg

psx_20200324_170956.jpg
Alig lendültünk be, máris fékezésre késztetett egy telepen meglátott Skoda 100-as. Egy fedett beállóban ácsorgott, messze a kerítéstől. De ami még érdekesebb volt, a telep sarkában álló egykori bemutató szalon „mini kiállítása”.
A bal sarokban, egy kocka Zastava állt a sor szélén. Kicsit poros volt, mint a többi is, de nagyon jól nézett ki.

psx_20200324_171259.jpg

Mellette, piros színben, egy szívemnek kedves R4-es volt kiállítva. A francia autógyártás termékeit nem igazán szeretem, sem azokat az autókat, melyekhez valamilyen közük a van franciáknak. De az R4-es, az más. Itt van kötődés, ugyanis régebben jártam ilyennel, s egy rövid ideig birtokoltam is egyet. Példátlan az egyszerűsége, kezelhetősége, és tartóssága. Minimalista autó, jellegzetes váltóval, kemping székre hajazó ülésekkel, és fantasztikus imbolygással. Kerekei külön életet éltek, a váltó a motor előtt az orrában figyelt, a váltókar a műszerfalon fent volt, s szinte dugdosni kellett a sebességeket vele. Kanyarban rémisztően bedőlt, kárpitozása nem volt, belső kilincse sem. Az oldalüveget tologatni lehetett, s a motorja egy erőtlen, kelletlen valami volt. Mégis elment bárhova, bármilyen úton. Ha volt az utazónál egy minimális szerszámkészlet, akár az út szélén szétszedhető, javítható volt. S a formája, az egyben nyíló eleje egyedivé tette.

psx_20200324_171350.jpg
Mellette egy „Záporjóska” zöldelt, egy 968M. Masszív, brutális kinézetű autó, léghűtéses motorral, jellegzetes hanggal. Édesapám testvérének volt egy ilyen, fehérben. Egyszer ütközött egy Ikarus busszal. A „jóska” kicsit behorpadt, de busz oldalát szépen felhasította…

psx_20200324_171433.jpg
S a sorban az örök kedvenc, egy Lada 21011, a jellegzetes gumicsíkos lökhárítóval. Nekem gyerekkoromban a Lada volt az „ autó”. Édesapám, amikor a motorokról ( Jawa, Zündapp, Junak, Pannonia) autóra váltott, egy Opel jött a sorba. Én erre nem is emlékszem, csak az Opelért kapott két Skoda Octáviára. Az egyik fehér volt, a másik kék. S olyan menő volt, hogy az antennát be lehetett húzni rajta! Aztán jött egy Zsiguli, igen az még az volt. PE 50-93 rendszámmal érkezett, fehér volt, belül pedig bordó, plüss belsővel.

psx_20200324_171519.jpg
Később érkezett egy Lada, egy 1200-S kék színben, unalmas barna műbőr belsővel. Ez olyan sokáig megvolt, hogy kezdeti szárnypróbálgatásom alanya lett. No és persze rajta éltem ki kezdetben az autó tuning iránti érdeklődésem. Kispolák kormány, 1500-ös műszerfal, kényelmes nagypolák ülések, fejtámlával, mindenféle lámpák kerültek bele és rá.

psx_20200324_171054.jpg
Kicsit oldalt lépve, egy bukólámpás Mazda RX-7 ácsorog. Nagy váltás az előzőhöz képest, főleg a Wankel motor miatt. Ezzel a típussal nem találkoztam, de társaihoz Mazdás időszakom alatt volt szerencsém bőven.
S a sorban a következő, egy Trabi volt még, egy kispolák társaságában. Mindkettőt volt szerencsém közelebbről ismerni, s hajtani, szerelni…
Volt még hátul eldugva egy kék Tavria névre hallgató szörnyeteg is…


Az apró kiállítás megtekintés után tovább indultunk, s a nem olyan messze látott két repülő miatt már meg sem álltam. No nem azért, mintha nem tartottam volna őket érdekesnek, csak hagyni kell valamit a következő utazásra is…

 

Frissítés :

Egy másik utunk során viszont nem hagyhattam ki az első itthoni Gawronok egyikét, amely egy kertben pihent. Volt még a fák között egy helikopter és egy vadászgép is... Itt meg kellett állni!

psx_20200329_092134.jpg

psx_20200329_092241.jpg

Szólj hozzá

retro Vonat Autó Veterán Zsiguli Repülő Szergej R4 Traktor Gawron Zastava 628 325 Mazda Rx7