2023. feb 07.

Három kápolna, egy templom

írta: DDQ
Három kápolna, egy templom

20221230_112625.jpg

December végén, amolyan évzáró kirándulásnak egy könnyed autókázást terveztünk. Az őszies időben aztán egészen Tamásiig jutottunk. Feleségem itt a Rozália kápolnához irányított, ami a Szakály felé vezető út közelében van. A meglehetősen régen, 1542-ben épített kápolna, melyet később kibővítettek, egy domboldalon áll a régi kálvária szomszédságában. Tamási ezen része egy hobbikertekkel szabdalt domboldal, melyen csendesen bújuk meg az épület. Ottjártunkkor zárva találtuk, semmi nem utalt arra, hogy használják.

20221230_112525.jpg

Innen átmentünk a parkerdőhöz, ami a település kedvelt szabadidős pihenőhelye. Itt a parkolótól nem messze, a kiépített halastó túlpartján egy könnyed sétával érhetjük el a Hubertus kápolnát. A teljesen faépítésű szentély - ellentétben a korábbival - egészen fiatal, 2012-ben lett kész. Sétáltunk egyet a halastó partján, majd újabb látnivaló felé vettük az irányt.imgp6982.jpg

Rövid autózás után elértünk egy csendes zsákfaluba, Kalaznóba. A falu rendezett, és nagyon csendes, nem is találkoztunk szinte senkivel. A község legvégén álltunk meg egy kis ebédszünetre, közben a dombos vidékben gyönyörködtünk.

imgp6986.jpg

A falu közepén, egy dombon magasodik az Evangélikus templom. A templombelső szépen díszített, de ezt csak az ablakokon belesve tudtuk részben megcsodálni. Az útról a templomig egy nagyon ódon és mohás lépcsősor vezet fel, előtte egy emlékmű látható.

imgp6992.jpg

Úgy döntöttünk, hogyha már eddig is vallási épületeket látogattunk meg, folytatjuk a sort a Csicsói Kápolnával Hőgyész mellett. Hőgyész sem volt ismeretlen előttünk, de a szent helyet csak most fedeztük fel. Elsőnek a szőlőhegy felől próbáltunk odajutni, de itt csak a mesés kilátást csodálhattuk meg, majd a főút mellől, az étterem melletti behajtónál letérve jutottunk el a késői napsugarak által megfestett épületig.

imgp7004.jpg

A kegyhelyhez legenda is tartozik, állítólag a gyógyító forrás úgy keletkezett, hogy földesúr disznókondája egy Mária-szobrot fordított ki a földből. A szobor helyén csodatévő forrás fakadt, majd később templomot emeltek a közelben. A forrásnak volt saját remetéje is, s a kápolna egykor nagyon forgalmas búcsújáró hely volt. A szépen rendben tartott épületegyüttes szinte ragyogott a délutáni napfényben, csendes, megnyugvást adó hely. Az egyik falon egy festett kép veszi sorba a Mária kegyhelyeket,s akad itt pihenőpad, csoda forrás és túraút is.

Hazafelé indulva a Balaton felé mentünk, hogy alkonyatkor még vethessünk egy pillantást aludni térő kedvenc tavunkra.

Képek:

 20221230_120454.jpg

Hubertus kápolna

imgp6981.jpg

Tamási Parkerdő

20221230_144047.jpg

Templomkert

psx_20230206_184452_1.jpg

psx_20230206_184535_1.jpg

psx_20230206_184635.jpg

Kilátás a kegyhelynél

imgp7000.jpg

Csicsói-kápona

psx_20230206_184808_1.jpg

Szőlőhegyi kilátás

psx_20230206_184856.jpg

 

Szólj hozzá