Jelenleg a Közlekedési Múzeum kiállítási anyaga, akár az egykori PECSA területén lévő repüléstörténeti kiállítás darabjai  - az ismert okok miatt - jórészt raktárakban pihennek, legnagyobb sajnálatomra.

A Közlekedési Múzeumban állandó épület híján sem állt meg a munka, rendre érkeznek hírek a kiállítási anyag bővüléséről. Folynak restaurálási munkák is, és néha pár különlegesebb tárgy is felbukkan itt-ott kiállítva.  A múzeum tervezett területén, a volt Északi Járműjavító épületében is vannak időnként kiállítások. Amikor sort tudok keríteni rá, elmegyek és megnézem az épp aktuális eseményt.

A járműjavító üzemcsarnoka méretéből adódóan pompás lehetőséget kínál a tárlatoknak, s ezt igyekeznek is kihasználni. Jelenleg a „Bringára váltva” kiállítás volt megtekinthető a szokásos díszletek között. Kiegészítésképp pedig egy mini Ikarus összeállítás is látható volt, csodásan helyreállított buszokkal.

Egy esős napon érkeztem a múzeumhoz, ahol a bejáratnál egy mesés faros Ikarusba botlottam. Ez a meglepetés már megadta a jó hangulat alapját, de bent változott a helyzet. Jobbra a már állandónak mondható vasúti szekció búslakodott. A 424-es félig körbekerítve, elkülönülve, székek között árválkodott. A Bobo helyére betolták az Árpád motorkocsit, amit sajnálok, hogy itt van. A különlegesen szép vasúti jármű nem olyan régen még járóképes volt, jó lenne újra a pályákon haladva látni. Persze ha már áll, legalább meg lehet nézni. De az nem túl szerencsés, hogy zajos gyerekcsapat csapkodja az ajtókat, ugrál az üléseken, rángatja a kapaszkodókat és ész nélkül tekergeti az ablakokat, míg a kísérő tanárok a székeken magukba roskadva ücsörögtek. Szerencsére egy idő után összeterelték őket és csend lett.

Az egyik beállóban egy rohadó villamosokból álló installáció jelentette az újdonságot, ha másért nem is, fotózási szempontból jó volt. A Koporsó is itt volt, egy kicsivel beljebb tolva pihent. Volt még egy papírból készült kiállítás is, a meg nem valósult városépítészeti tervekből.

Aztán következett az Ikarus sor, amit szépen körbe lehet járni, bár egy kicsit szellősebben is elhelyezhették volna a buszokat, tekintve, hogy hely van bőven.

Amikor már kellő számú fotót csináltam, átsétáltam a bringás részre, amely nagy meglepetést okozott. Nem vártam tőle sokat, de kellemesen csalódtam. Sok érdekességet láttam a kerékpározás történetéből, egészen új dolgokat is. Arra meg egyáltalán nem számítottam, hogy ifjúkorom nagy kedvencével, a Fiat 131-esel itt találkozom majd. A Supermirafiori érdekes színfoltja volt a kiállításnak. A tárlatnak vannak interaktív elemei is, régi különleges kerékpárokat lehet kipróbálni.

Mint említettem, kint esett, bent meg csöpögött. Egy ilyen épületnél ezt még el is nézem, Istvántelken jobban elázna minden. A fő gondom inkább az, hogy nem tudom, hány bőrt akarnak még lehúzni a dízel csarnokról ilyen formában. A pár ide betolt régi mozdony már lassan nem nyújt semmi újat, csak sajnálkozik az ember az állapotukon. A működőképes Koporsó szezonban meg mehetne világgá. A kiállítás a nagy hely miatt igen szerénynek tűnik, bőven lehetne és lenne is mit kiállítani. A belépőjegy árát is kezdem soknak találni, bármilyen jók is az időnkénti betét kiállítások. 

További képek: