Fraknó vára

Az idei nyár egyik nagy utazása - nem a megszokott módon - külföldre irányult. A tavalyi buszos út adta az ötletet, hogy a híres Semmering vasútvonal műtárgyait és a varázslatos környezetet érdemes lenne közelebbről is megnézni.

A bázis ismét Sopron volt, s bár már ismerős a hely, azért tartogat még felfedezni valót. Érkezésünk napján a Szent Mihály főangyal templom és környezete volt az első meglátogatott hely. Nem csak a templomot, hanem a templomkertet és a temetőt is érdemes alaposan bejárni, sok szépséget rejteget. Természetesen a városban tettünk egy sétát, csaptunk egy nagy autós körutat is, majd belestünk a kapualjakba, belterekbe is. Sopron különleges hangulatával megadta a hétvége mesés varázsát.

Másnap reggel időben elindultunk, hogy az igazán meleg előtt elérjük Fraknó várát. A várat tiszta időben Sopronból is látni, de igazi szépsége lépésenként tárul fel előttünk. A várhoz vezető útról festői látványban van részünk, a látképet uralja a völgy felett magasodó erőd. Parkoló van a vár előtt, és felette is egy mezőn. Van magyar nyelvű tájékoztató és idegenvezetés is.

A belső vár, Fraknó

A következő célpont Türkensturz volt, egy sziklaormon álló műrom, ahova túraút vezet fel. Odáig patika tisztaságú falvakon és valószínűtlenül jó minőségi utakon haladtunk, a szinte mesekönyvbe illő vidéken. Az autóval bejárható részig felmentünk a szerpentinen, de onnan még egy jó kis túra lett volna a műrom és a kilátó. Nem túrázásra készültünk, és az útvonalat sem néztük meg elsőre, így a gyalogtúrát kihagytuk: majd legközelebb. Tovább haladtunk a hegyvidéken, megkerülve pár dombot és máris feltűnt a rengeteg erdőben a táj fölé magasodó Seebenstein középkori vára.

Stixentstein vára

S ha már váraknál tartottunk, útba ejtettük Stixenstein várát is, amely Bécs városához köthető, mivel a város vízellátásában szerepet játszik a környék, így a város tette rendbe az alsó várkaput és a környéket. Ez a vár is látogatható, de ottjártunkkor renoválták épp.

Eddig is csak ámultunk a táj szépségén és a utak minőségén valamint a tisztaságon, de a java még hátra volt.

Ahogy a Semmering-i viaduktok felé haladtunk, egyszer csak egy hegy ormán feltűnt Burgruin Kalmm, mely olyan, mint egy csodálatos festmény. Ezt a várat a középkorban építették, a völgyben futó utak ellenőrzésére. Később veszített jelentőségéből, romossá vált. Jelenleg bejelentkezéssel egy kis hegyi túra után meglátogatható, de érdemes előtte tájékozódni.

Burgruin Klamm

Alditzgraben után nekivágtunk a hegyre felvezető útnak, hogy becserkésszük a viaduktokat. Ez terv aztán kissé módosult. A hangulatos hegyvidéki, látványos erdőkkel borított tájban elsőnek egy kanyonban haladtunk, hatalmas sziklafalak és zúgó patak kíséretében.

Az Arthoff Galerie-nél aztán megszakadt az utazás. Egyrészt azért, mert olyan látvány tárult elénk, hogy meg kellett állni gyönyörködni, másrészt azért, mert itt szembesültünk azzal, hogy az utak egy részét lezárták. Természetesen azokat, amelyek a látni vágyott viaduktokhoz vittek. Ahogy a környéket csodáltuk, és terveztük a továbbiakat, erős gépzúgást hallottunk. Hirtelen a semmiből előkerült egy traktor, s egy erős kanyarral nekivágott a mellettünk lévő mezőnek. Ez a hegyi legelő olyan meredek volt, hogy gyalog se mentem volna fel rajta, de a gazda magabiztosan tette rajta a dolgát. A másik oldalon még meredekebb hegyoldalon egy kaszálógép ügyködött, a fizikának ellentmondva a ferde mezőn.

Lassan beletörődtünk, hogy az eredeti cél nem elérhető, de nem bánkódtunk, mert a vidék ámulatba ejtett minket. Úgy döntöttünk, akkor irány a Semmering Banhof!

Maga az állomás bármilyen híres is, sokat nem mutat, a forgalom nem egetverő. De akad itt kis múzeum, kiállított motorvonat, egy emlékmű, pár szálloda és rengeteg különböző túraút. Igazi kiránduló paradicsom.

Innen úgy tervezetük, hogy elindulunk vissza, de másik útvonalon. A hegyvidéken átvágva Wartenstein vára volt a következő állomás, ami szintén mesekönyvbe illő egy hely. Jelenleg magántulajdonban van, csak pár alkalommal látogatható, de elég közelről szemügyre lehet venni.

Később aztán megegyeztünk, hogy nem nézünk felfelé, mert szinte minden hegyen ült egy vár, s ha mindent megnézünk, soha nem érünk haza…

De azért volt, ami megállásra késztetett, így voltunk akkor is, amikor áthaladtunk Kirchberg am Wescher kedves kis településén. Az egyik kanyarból előbukkanva egy kiemelkedésen egy gyönyörű templom tűnt fel, s rögtön úgy voltunk, ezt látni kell a közelebbről is.

A Szent Wolfgang katolikus templom egy építészeti remekmű, dísze a tájnak és a templomkertből belátható az egész környék. Autóval is megközelíthető, de fent nem sok hely van. A látogatáshoz a városházán kell bejelentkezni előre.

Ez a templom jó példa arra, hogyan is kell a műemlékekkel bánni, hogy úgy nézzen ki felújítás után is, mintha eredeti, középkori állapotában lenne. (Sehol egy modern, beton látogatóközpont, stb.) Itthon lehetne tanulni ebből a fajta mentalitásból…

A Szent is érdekes történettel bír, akiről a nevét kapta, de maga a templom is legendás múltú. Egy következő posztban részletesen megírom.

Bár láttunk még a távolban feltűnő várat, csak Léka váránál álltunk már meg. Lánzsért kihagytuk, oda majd máskor visszamegyünk, több időt szánva rá.

A határt Kőszegnél léptük át, vetve egy pillantást a már ismert várra, és a központban ebédeltünk meg.

Innen aztán már csak egy kis levezető autókázás maradt hátra Sopronig. A kinti mesevilág után elég hamar visszarázódtunk a valóságba. Szó szerint, ugyanis az utak állapota itthon… Annyit járkálunk itthon, hogy már fel sem tűnik a sok toldozott foltozott, nyomvályús, kátyús út. De a jót könnyű megszokni, kijózanító az eltérés az utak minősége között.

Na igen, és ami még szembetűnő az a sok szemét, ami lépten-nyomon hever az útszélén, az erdőkben, mindenhol idehaza. Erre nem találok magyarázatot. Mint ahogy a műemlékvédelemre sem, ami kint máshogy megy. Na és a térerő, ami itthon egyből igen gyenge lett, odaát meg a hegyek között sem hagyott cserben. Nem mondom, hogy odaát minden jobb, mert nem az, és szeretjük is Magyarországot. (Meg hát csak haldoklik az egész nyugat, mint tudjuk….)

Másnap fantasztikusan feltőltődve, és egy bogárcsípés duzzanatát jegelve indultunk haza, de még egy várat útba ejtettünk.

Csesznek erődítménye kihagyhatatlan a maga szépségével, sosem mulasztjuk el megcsodálni ha erre járunk. Ahonnan a legszebb látványt nyújtja, az legelhanyagoltabb parkoló a környéken. A kerítés mentén bokáig ér a szemét, és enyhe húgyszag terjeng mindenfelé. A kihelyezett kamerák sokat nem érnek…

Sok vár, sok szép táj emléke maradt velünk az utazás után.