MENETSZÉL2016

"Indul a küszöbről az Út:ha nem vigyázok, elszelel. Felkötöm én is a sarút, gyerünk utána, menni kell... " (Tolkien)

2017. már 06.

Üzemcsarnokba zárt múlt

írta: DDQ
Üzemcsarnokba zárt múlt

psx_20170303_104749_medium.jpg

A most elkészült új épület tetejéről a Fő tér

Munkám során betévedtem a Csepel Autógyár egy régen magára hagyott szerelő csarnokába. Emlékszem pályaválasztás idején körbevittek minket, az akkor még pezsgő életű gyárban. A szerelőcsarnokokban mindenféle alvázakon dolgoztak, kocka Csepel teherautókat raktak össze. Az iparvágányon Ikarus alvázak sorakoztak. Időnként feltűnt egy kísérleti jármű, vagy éppen egy alváz robogott el mellettünk, amit egy védőszemüveges ember vezetett. Mindent bejárt a jellegzetes gyárszag és az üzemi konyha illata. Pattogtak a hegesztők, forogtak az esztergák. s sorra mutatták nekünk e csoda világ szakmáit. Azt később tudtam meg, hogy korábban repülőgépet is gyártottak itt. Aztán ...

Tovább Szólj hozzá

Utazás Retró Csepel Autógyár

2017. feb 27.

Látogatóban a Mátra vadregényes erődjénél, a Siroki várnál.

írta: DDQ
Látogatóban a Mátra vadregényes erődjénél, a Siroki várnál.

Avagy a "B" terv néha jobb mint az eredeti

1488193591-picsay.jpg

Legutóbb a Mátrában kezdtünk barangolni, s bár az idő nem éppen kirándulásra termett, sok érdekeset láttunk. Útba esett Recsk, bár ide majd visszajövünk máskor, mert a latyakban nem volt kedvünk körbejárni. A  bányászati múzeum sem volt nyitva, " b" tervnek jött Sirok. A közel 300 méter magasan lévő vár álmosan álldogált a bércen. A szürke, felhős időben az egész környék csendesen, szinte mozdulatlanul várta, hogy valami történjen. A híres motoros találkozó még messze van, csak elmúlt emléke terjeng. A várhoz vezető út hatalmas táblákkal van jelölve, könnyen megközelíthető a parkoló. Mondanom sem kell, nem volt tolongás, állhattunk bárhova. A vár alsó bejáratától egy kellemes séta után jutottunk a várkapuhoz. ...

Tovább Szólj hozzá

Utazás Vár Sirok

2017. feb 22.

Laminátka, újratöltve

írta: DDQ
Laminátka, újratöltve

1_medium.jpg

1. Próbaút Laminátkával. Biztos, ami biztos, megy egy Taurus is a vonattal

Korábban írtam erről az érdekes mozdonyról, de akkor csak a külső benyomásaimat tudtam megosztani itt. Az akkori cikkre reagálva született az alábbi írás, ami elkalauzol minket a Laminátka világába. Milyen is belülről? Hogyan látja mindezt, aki vezeti? Szereti, nem szereti? Jó, nem jó? Jöjjön tehát a valóság, egy mozdonyvezető tollából:    

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Írta: Rollende Landstrasse

 

Nemrég jelent meg ezen a blogon a Skoda gyár Laminátka becenevű mozdonyáról egy lelkendező írás. Nem tudtam, hogy a ...

Tovább Szólj hozzá

Vonat Vasút Mozdony Laminátka

2017. feb 17.

Budapest egy elhanyagolt szeglete, a Népsziget

írta: DDQ
Budapest egy elhanyagolt szeglete, a Népsziget

dscf9287_medium.JPG

A gyaloghídon átérve, máris a múltba jutunk

Eredetileg csak a kikötőben lévő hajókat akartam fotózni, a Pesti oldalról. Aztán úgy gondoltam, ha már itt vagyok, akár be is mehetek. Később feleségemmel is körbenéztünk, tanulságos volt.

A Népsziget úgy ahogy van, a múlt lerakata. Egy sajátos hangulatú, több arcú hely. Ha kocsival közelítjük meg, gyengébb idegzetűek talán az első 60 méter után megfordulnak. Beljebb sem sokkal jobb a helyzet, majdnem minden az enyészeté. Romos gyártelep, bezárt, vagy tetszhalott kocsmák. Letűnt idők emlékei mindenfelé. Minden elhanyagolt, minden riasztóan elnyűtt, koszos. Azt hinné az ember, hogy itt aztán semmi sem történik, vagy ha történik is valami, az horrorfilmbe való, és csak sötét ...

Tovább Szólj hozzá

Népsziget

2017. feb 08.

Egy falu, három rom - Dörgicse romtemplomai

írta: DDQ
Egy falu, három rom - Dörgicse romtemplomai

dscf9810_medium.JPG

Egyszer réges - régen, a Balaton partján, volt egy Úttörőtábor. Annak a tábornak volt lakója e poszt szerzője, hajdanán. Többször is megfordultam ott, laktam a nyári és téli táborokban is. Sok szép emlékem van abból az időből, s ezek egyike Dörgicséhez köthető. A nyári táborozás egyik programja volt egy gyalogtúra, amelynek célja a Dörgicsei rom volt. Az esemény, és rom homályos képe megmaradt emlékezetemben, sokszor eszembe jutott, jó lenne újra megnézni! Tegnap nézegettük a térképet, merre találunk egy kis napsütést. Így jött az ötlet, menjünk Dörgicsére. Nem olyan régen olvastam róla, és ott említették, hogy két romtemplom is van. Mivel én csak egyről tudtam, érdekelt a másik is. Az utunk során napsütéssel ritkán, ...

Tovább Szólj hozzá

műemlék romtemplom Balaton Utazás Dörgicse

2017. feb 01.

Ahol II. Rákóczi Ferenc is megfordult: Vaja csodás várkastélya

írta: DDQ
Ahol II. Rákóczi Ferenc is megfordult: Vaja csodás várkastélya

dscf7244_medium.JPG

Kirándulásaink egy része spontán, egy része tervezett. Bár a tervezett kirándulások sem aprólékosan megtervezettek. Az egyetlen kivétel a Nyíregyházi kiruccanás volt, ide listával jöttünk, amin felsoroltuk, mi az amit biztosan meg akartunk nézni. Az egyik ilyen célpont, a már említett, várakat bemutató térkép nyomán, Vaja volt. Vaja várkastélya leginkább a Rákóczi-szabadságharc révén lehet ismerős. A nagy fejedelem, II. Rákóczi Ferenc kétszer is járt itt a történetírók szerint. Első alkalommal 1703-ban tett látogatást a családnál / Vay Ádám, a kastély ura,  akkor Munkács főkapitánya volt/ támogatókat keresve. 1711-ben pedig tárgyalásokat folytatott a császári megbízottal.

psx_20170124_132800_medium.jpg

Nyíregyházáról a 41-es úton haladva ...

Tovább Szólj hozzá

Utazás Vaja Vaja várkastély

2017. jan 23.

Egy igazi nagy vas, az LTE Transmontanája

írta: DDQ
Egy igazi nagy vas, az LTE Transmontanája

Véletlen találkozás Gödöllőn

psx_20170121_161732_medium.jpg

Szerintem nagyon eltalálták a formát és a színt

A hétvégén szükségünk volt egy kis napfényes sétára. Ezt gondoltam összekötni egy fotó sorozat első tagjának elkészítésével. Az idő szép volt, s nem volt különösen hideg sem. A kötelező köröket letudva, már a kiszemelt helyen is voltunk. Szépen nekikészültem, állvány elő, rászerelem a gépet, topogok ide oda, állítgatom a masinát. Aztán a nézőkébe nézve katt, fotó. S rögtön üzenet. Memória megtelt! Az nem lehet, hüledezek! Mindig üres kártyát teszek a gépbe! Persze, teszek. Csak nem most. Üresen tátog a kártya helye. Kissé "idegállapotba " kerülvén körbe toporgom a kocsit, s rendesen körül sem nézve megállapítom, a tartalék kártyák sincsenek itt. Bár feleségem ...

Tovább Szólj hozzá

Gödöllő Vonat Vasút Váltó Transmontana LTE 91530480024-5 431 279 480 008

2017. jan 16.

A Tél 22 pillanata

írta: DDQ
A Tél 22 pillanata

A Tél úgy látszik, hosszabban időzik nálunk az idén. Bár hideg van, s gázszámla csak nő....azért a természet kárpótol minket! Érdemes kibújni a meleg szobából, s kéz a kézben sétákat tenni a levegőn. Eközben gyönyörködhetünk a fagyos természet szépségében, s fülünket gyógyítja a tél dermedt csendje. S azért vegyük észre, nem csak a Balaton, vagy a Duna fagyott meg. Szépséget tartogat számunkra a Velencei-tó vagy a Ráckevei Duna ág is bőven. Sapkát, kabátot, bakancsot fel! Mi is így tettünk, s most megosztom mit láttunk!    

psx_20170115_204804_medium.jpg

Látkép a Szigethalmi hajállomásról /RDS/

psx_20170115_204513_medium.jpg

A Gemini ugyanott /RDS/

psx_20170116_093111_medium.jpg

A befagyott hókony

psx_20170116_092214_medium.jpg

Szintén a hajóállomásról, a híd felé

psx_20170115_204928_medium.jpg

Mozdulatlan világ

psx_20170116_093651_medium.jpg

Jég, amerre csak látni

...
Tovább Szólj hozzá

Fotó Utazás Velencei-tó Szentendrei sziget Fotzózás

2017. jan 12.

Vonatfotózás, kicsit másképp

írta: DDQ
Vonatfotózás, kicsit másképp

Kint mínuszok, egy kis havazás, csúszós utak. Ilyenkor jó dolog a lakás melegében, a korábban készült képeket rendezgetni. Ennek során került elő pár korábbi fotó, amiken egy kicsit alakítottam. Hiszen a világ, ha egy kicsit másképpen , egy kicsit máshonnan nézzük, a legnagyobb terepasztal. Igaz, nem speciális optikával készültek a képek, s csak ismerkedem ezzel a technikával, azért talán élvezetesek. 2017-01-10_13_41_24.jpg

  2017-01-10_13_42_25.jpg

2017-01-10_13_43_15.jpg

2017-01-10_13_43_52.jpg

2017-01-10_13_44_11.jpg

2017-01-10_13_44_28.jpg

2017-01-10_13_44_45.jpg

2017-01-10_13_45_05.jpg

2017-01-10_13_45_32.jpg

 

2017-01-10_13_48_21.jpg

2017-01-10_13_49_08.jpg

2017-01-10_13_49_29.jpg

2017-01-10_13_49_58.jpg

2017-01-10_13_53_44.jpg

Tovább Szólj hozzá

Fotó Vonat Válogatás Fotzózás

2017. jan 07.

25 fotó, ami kimaradt 2016-ból

írta: DDQ
25 fotó, ami kimaradt 2016-ból

psx_20170107_153201.jpg

Ez kép a különleges nevű Girincsen lévő uradalmi magtárat ábrázolja. Nyíregyháza felé menet botlottunk bele, a kastély volt a cél, de oda nem jutottunk be. Azért körbenéztünk a településen. 

A tavalyi év sok lehetőséget adott arra, hogy hódoljunk közös hobbinknak. Járjuk az országot, élvezzük a táj szépségeit és a látnivalókat. Többet tudjunk meg hazánkról, megismerjük múltját, jelenét. A sok kirándulás, utazás, mellett lehetőség nyílt hódolni a fotózásnak is, s minden másnak ami érdekelt. S persze, nem fért bele minden a blogba, pedig igyekeztem...

No de, nem baj, ami kimaradt, abból itt egy kis egyveleg, visszatekintés az elmúlt évre. 

dscf7286_1.JPG

Nagyon sok kép maradt ki Nyíregyházáról. Valahogy nem tudtam ...

Tovább Szólj hozzá

Fotó Budapest Balaton Velencei-tó Vonat Hajó Nyugati pályaudvar Csörgő Szergej Kisvasút Desiro Girincs Fotzózás

süti beállítások módosítása
Mobil