Szeptember közepe van, s szikrázóan süt a nap. Hétköznap, s egy lopott délután áll a rendelkezésünkre, egy kis nyárutós szórakozásra. Mi is legyen a program? Persze, egy kis autós csavargás. De az úgy magában nem elég érdekes. Akkor csapjuk hozzá a legújabb mániánk és irány valamilyen jó kis hely, vonatokat fotózni. Meg van a terv, tehát indulás!

Kinéztem magamnak a Velencei Tó melletti vonalszakaszt. Több helyen jó a rálátás, szép a környezet. Igaz, hogy villamosított, és szépen felújított, de hátha téved arra egy olajfaló is. Tehát irány Velence. Közben ránéztem a droidra, milyen szerelvények is járnak arra? Csodás a technika fejlődése, nem kell a menetrendet kívülről fújni. Az ember a műszerfalra biggyeszti a telefont, belövi az alkalmazást, s már látja is, mi hasít a közelben! Persze, nem teljes az öröm, mert a vágyott nagyvas, a Nohab nincs jeladózva. És a mindenféle tehervonat sem mindegyike sem látszik! De ne legyen az ember fia telhetetlen! Elégedjünk meg azzal, ami van, s hátha…

A térkép böngészése során, bevillan a sok piros, kék jelző között egy szürke…egyből rákap a szemem! Ez egy olajfaló lesz!!! Nagyítok, közelítek. S valóban a Székesfehérvári állomáson jelez a gép Szergejt és Csörgőt is, Dácsiákkal körbevéve! Na, ez kell nekem! Székesfehérváron a nagyon szocreál állomás fogad, amit éppen átépítenek. Az előtérben színes buszok, a bejárat félig lezárva, bent alátámasztás, szükségfolyosó, építési terület. A folyosón kígyózó embertömeg, s lányoknak füttyögő munkások. Beevickélünk a vágányok közé, és körbenézek. Az állomáson áll egy piroska, egy másik éppen közeledik.

Egy Szili a másik irányból közelít. Egy szénvonat is álldogál a szikrázó napsütésben, mozdony nincs előtte. Lövök pár képet, a kultikus irányító toronyról, egy bekígyózó szerelvényről, egy takarásban bújkáló romos Sziliről, és mintha a távolban egy Leo lenne a romok között…A fűtőház felé nézve egy Dácsia páros áll. Előveszem a telót, s nézem hol bujkál a Szergej. Bent jelzi a fűtőházban. Az állomást átépítik, mindenfelé munkások, gépek, szalagok. A peron felől biztosan nem közelítek. S tudom ilyenkor nem jó ötlet fényképezési lehetőségért kuncsorogni a főnökségnél. Nincs más hátra, mint előre, a kerítés vonala mellett kell bejárni az állomást, aztán hátha! Kihátrálunk az állomásról a zajló munkálatok között, s egy kontérből veszünk némi üdítőt. S szépen gyalog nekivágunk. Néha szembe jön egy bobcat, vagy munkáscsoport. Az állomás környezete is eléggé régies, nagyon ódon hangulatú minden épület. A zeneiskola viszont még így is hangulatos. A Máv-os kidőlt, bedőlt kerítés mellett haladva feltárul a fűtőház és környezete. Az oldalsó vágányok megbontva, éppen cserélik őket. A munkások ebédszünetet tartanak, békésen szalonnáznak a síneken. Egy forgalmi őrház mellett foglalok fényképező állást, az üdítőt a kerítésre helyezem. A telefonnal csinálok egy áttekintő képet, és jöhet a masina. Van felhozatal bőven. Szili, Bzmot-ok, Egy nagyon rozsdás Csörgő, majd még egy a beállóban. Dácsiák párban, és igen, ott van Ő, a Szergej.

Épp csak az orra látszik, kicsit vibrálva az álmosító melegben. Csinálok még pár képet, és hátrahagyom az éppen megújuló állomást. Úgy beszéltük meg, hogy visszafelé állunk meg a tóparton valahol. Amint a régi hetesen elérjük a tavat, leborítunk a kilátó felé. Üres a környék, látszik, hogy nincs már szezon. Elmegyünk az első átjáróig, és itt a sínek mellett foglalunk állást. Az ember használja csak ki a technika vívmányait! A biztosított vasúti átjáró kompenzálja a droid frissítési késéseit. A droid előjelezi a közeledő szerelvényt, azt is írja mi jön. A sorompó meg jelzi, hogy már közel van. S akkor sem éri nagy meglepetés az embert, hagy jelző nélküli vonat érkezik, csak az irányt kell eltalálni!

Ideális, fotós idő van. Szikrázik a későnyári nap, felhő nincs egy sem. A szél kellemesen fúj, virágillat, a tó szaga, madarak hangja…idilli a hely. Nézem a programot, s amíg az első jelzett hófehérke befut belövöm az irányokat. Aztán jönnek sorra Flirth-ek, és Hófehérkék. Majd egy kis szünet. A térképen kiszúrok egy Hörgőt, amint a Balatonnál igyekszik errefelé. Úgy beszéljük meg, hogy bevárjuk. Azt remélve, hogy erre jön. Közben beesik egy Traxx, igencsak rövidke vonatával. Aztán várakozás.

Jön a Hörgő, már Fehérvárnál van! Végre, lesz egy újabb, a legutóbb Kelenföldön fotózott mellé. S ahogy nézem a térképet, feltűnik, hogy a Szergej nincs a fűtőházban! A szénvonat elejére jár éppen fel! Na, ha még az is előbújik, akkor meglesz a nagy vad! Teljes értékű lesz a nap! S igen, a Hörgő nyomában kihúz Fehérvárról. Izgatottan várom, hogy a lencse elé kerüljenek…De akkor észreveszem, hogy leborítanak….nem erre jönnek…Seregélyes felé térnek le…bakker, ezek meglépnek! Gyorsan indítom a kocsit, feleségem kezeli a GPS-t. Irány Seregélyes! Villám gyorsan ott vagyunk, s keresztezi az út a vonalat. Átmegyünk és félreállok. Egy csodaszép hosszú egyenes, nagyon jó fotóshely. Én helyet foglalok a régi út széli kőkorláton, velem szemben a nyíl egyenes pálya. Az átjáró előtt egy kanyar van, így az utolsó pillanatig szembe jön majd a gép. Feleségem a túloldalon helyezkedik, onnan fog videózni. Kattan a relé, piros a szeme a jelzőnek, forgalom állj! Elteszem a telefont és várok….Végre feltűnik a Hörgő, a jellegzetes dobozzal a tetején, nem a vezérlővel előre jön! A hőségtől vibráló levegőn keresztül kicsit mintha imbolyogna, s nem is a sínen lenne… S csattog a gép a hogy egyre nagyobb és nagyobb lesz! Egészen addig, amíg el nem zúg mellettem a dübörgő vas, vagy hetvennel…izgalmas ahogy másfél méterre dübörög…Majd hosszasan nézek utána. ahogy átvágtat az állomáson. Átsétálok a másik oldalra, az árnyékba.

Megnézem mennyi idő, míg Szergej befut! Meglepve látom, hogy az bizony soká ér ide!!! A kurafi ismét letért! Abda felé vágtat, viszi a szenet. Viszont akkora az előnye, s akkorát kellene kerülni, hogy nem fogom elérni, még ha nagyon sietek is…Meg aztán azt a vidéket nem is ismerem, meg benzinem sem végtelen. Így visszanézzük a helyszínen a képeket, s nagyon elégedett vagyok. Majd megbeszéljük, merre menjünk haza, s úgy döntünk, hogy irány Pusztaszabolcs!

Szépen átmegyünk a dimbes dombos tájon, ismerős vidék, sokat jártam erre. Becsorgunk Szabolcsra, a szép templom mellett, egyenesen az állomás felé. Hohó, itt azt írja a droid, van bent egy Remot Szergej…Ahogy megyek az állomás mellett, meresztem a szemem, hol is van? S egyszerre csak meglátom…impozáns egy látvány. Majdnem teljesen mellé tudok állni, mivel a szélső vágányon áll, egy tehervonat élén. Pusztaszabolcs állomás elég laza….se kerítés, se semmi…s már a Szergej mellett állok! Közelebbi ismeretséget kötök vele, alaposan körbefotózom! Pazar látvány, nem győzök betelni vele. Sajna nem mozdul, nem hallom a hangját…

Körbelövöm az állomást, s már indulnék tovább….amikor valami kék sárga villan a szemembe…mint akit darázs csípett meg, úgy ugrom ki a kocsiból! Egy Gigant csorog befelé, egy répavonattal!!!Gyorsan áthelyezem a magam az állomás másik oldalára, s ismét kattog a gép…Az egyik nagy képen Szergej, egy Bzmot és a Gigant. A két órás között az öcsike… Gigantot legutóbb Kelenföldön láttam, álmosan ácsorogni. De a legnagyobb élmény a lencsevégre kapott Szergej volt….Kicsit dünnyögök magamban, hiszen ha tovább időzöm Fehérváron, láttam volna, amint szén vontra jár, és szépen fotózhattam volna. De mentségemre legyen mondva, a feltúrt állomás, a szálló por, és fejemet sütő nap elkergetett…

Azért, így is szép volt a nap. Szép kirándulás, a jó levegőn. Csodás, őszi színekben pompázó táj, s a lencsevégre kapott vasak garmadája, s némi izgalom, és kergetőzés…

Otthon elégedetten válogattam le a képeket, az első igazi vonatvadászatom emlékét…