Csak egy állomás...
Nagyoroszi vasútállomásáról azt gondolnánk, hogy csak egy, a számtalan kissé hátrányos helyzetbe került mellékvonali állomások közül. Sokáig én sem tulajdonítottam neki sok jelentőséget, sőt talán azt is megkockáztatom, hogy észre sem vettem. Bár sokszor elautóztunk mellette, nem késztetett megállásra, pedig érdemes felkeresni, hiszen igazán különleges hangulata van.
Az állomással való megismerkedésem fokozatosan ment végbe, egy véletlen oldalra pillantás következtében, ugyanis egy nyári napon, ahogy hazafelé tartottunk, megpillantottam ezt:
Persze rögtön félre kellett állnom, s lencsevégre kaptam. Akkor még nem tudtam, hogy nem a legjobb helyet választottam a fotózásra, így elégedett voltam az eredménnyel.
Később még sokszor mentünk arrafelé, épp csak rápillantva az elhagyott gépre. Majd nemsokkal ezután észrevettem még valamit, nem messze az állomásépülettől, így elhatároztam, hogy most már jobban szemügyre veszem, mit rejt az állomás. Ahogyan megközelítettem, a látvány inkább hasonlított valami díszletre, mint „élő” állomásra. Senki nem volt a peronon, a felvételi épület zárva, a környezete is csendes, elhagyatott. Csak a szomszéd kutyája ugatott, igaz ő legalább felettébb lelkes volt. Az állomásépülettől jobbra van egy kis emlékhely, néhány érdekes vasúton használatos eszközzel. A sarokban pedig egy igazi rozsdaboglya ácsorgott:
Valamikor valakik létrehozták ezt kis kiállítást, szépen emelve az állomás környezetének látványvilágát. Még látszik a gondos kezek nyoma pár helyen, de lassanként elér mindent az enyészet.
Nézelődtem egy darabig a másik irányban is. Ott, a távolban sárgállott a régi ismerős, az elhagyott pályafenntartó jármű ( TVGnh-1222, Vác ) váza. Sétám közben arra jutottam, hogy ez az állomás, formáival, színeivel, elhagyatottságával, s mélabús hangulatával leginkább egy terepasztalra kívánkozik!
Elsétáltam a roncsig, közben a fűben találtam egy vasúti kocsi maradványt, egy tehervagon torzó és a hajtánytároló társaságában. Arra kíváncsi lennék, hogy a hajtány ott van-e? Lassan esteledett, a homály elkezdte beborítani a környéket, egyre kísértetiesebbé téve mindent. Visszaindultam a kocsihoz, s már majdnem be is ültem, amikor megérkezett egy szerelvény. Az erősen kopott Bzmot szokatlanul halkan, szinte osonva érkezett be az állomásra, majd nesztelenül, szinte kísértet vonatként tova is tűnt, és ezzel a jelenettel véget ért a Nagyoroszi állomás-mustra.