2017. júl 18.

"Szöcske" a Bilk-ben

írta: DDQ
"Szöcske" a Bilk-ben

dscf1627.jpg

Mint egy LEGO mozdony, jól mutat a konténerek között 

Megtévesztő lehet a cím, de mint a képen is látszik, nem egy erdőszéli mezőn voltam szöcskézni.Az elnevezés egy újabb példája a vasutasok mókás névadási szokásainak. A MÁV egyik villamos mozdony sorozatának, a V46-osnak közkedvelt beceneve. Nem kifejezetten a Szöcskék miatt járok a vasút mentén fotózni, nézelődni. De azért rendre lencsevégre kerülnek ezek az érdekes formájú mozdonyok. Leginkább a Fradiban, néha a 150-es vonalon, a Keletiben vagy éppen Kelebián futok velük össze, de sokfelé megfordulnak az országban. Legutóbb Kiskunfélegyházán fotóztam egy igen lepusztult darabot belőlük.

dscf1640.jpg

1983 és 1992 között gyártották, 60 darab készült belőle. Legnagyobb sebessége 80 km/h, 820 kw teljesítmény, 80 tonna. Pályaudvari tolatósnak készült, de más feladatokra is bevált.


A 460 053-al pedig a Bilk-ben találkoztam, itt is rendszeres vendégek. S ha már ott volt, nem hagytam ki az alkalmat, sort kerítettem egy kis hiénázásra. A gép már felvette a szerelvényt, csak indulásra várt. Volt még annyi idő, hogy alaposan szemügyre vegyem. Nem mondom, okozott meglepetést! Főleg, mivel egy Taurus hátán érkeztem ide. Van egy kis különbség!
A formáját nem mondanám csúnyának, kicsit darabos, de szimmetrikus. A vezető állás középen van, s szépen körbe látni belőle, ez tetszett. Amint felmásztam rá, rögtön megfogott a kényelmi berendezés: egy rezsó! Csodás egy alkotás a pulton. A berendezés vegyes képet mutat, annak ellenére, hogy nem olyan nagyon régi. Az idő azért a kezelőszerveken meglátszik, igaz van rajta frissítés is, néhány újabb elektromos berendezés képében. Külön érdekesség, hogy a székek nincsenek rögzítve. Ezen egy kicsit csodálkoztam, főleg a Tau foteljai után.

dscf1631.jpg

Az a bizonyos rezsó

psx_20170717_141513.jpg

Korszakok találkozása a vezetőállásban: A régi technika egy mai energiaital jelével. Aztán egy bluetooth hangszóró , egy szürke telefonkagyló, egy tablet s a kopott pult. Egy ipartörténeti tanulmány, fülkébe zárva.

psx_20170717_141400.jpg

Nem túl rendezett a kép, de minden működik

psx_20170717_141154.jpg

Jó a kilátás, előre és hátra, oldalra is

dscf1636.jpg

Az ablaktörlő belelóg a képbe, de nem lehet minden tökéletes

dscf1628.jpg

Kapcsolók, kallantyúk, bizgenytyűk....

dscf1653.jpg

Menetre kész


A mozdonyvezető szerint ez a „Szöcske” a legjobb állapotú, szeret vele járni. Bár az új berendezések elhelyezésével nincs kibékülve, s egy jó klíma is elférne még, a menettulajdonságai kiválóak szerinte.
Alaposan kihasználtam az alkalmat, a nézelődésre, ismerkedésre, ugyanis ennyire közel nem kerültem még ilyen mozdonyhoz. Aztán egy pár perc múlva el is húzott a Fradiba…

Szólj hozzá

Vonat Vasút Váltó MÁV 460 053