2019. jan 09.

A nagy Nohab vadászat

írta: DDQ
A nagy Nohab vadászat

 

psx_20190106_185526_medium.jpg

A nagy NOHAB vadászat

 

Volt már szó ebben a blogban kedvenc mozdonyomról, s a velük való találkozásokról. A nagy rendezvényekről, ahol egy kupacban jelentek meg, lemaradtam. Tavaly Kelenföldön azért sikerült a távolból megcsodálni őket, ahogy elhúztak Tapolcára. Ezen kívül maradtak a véletlenszerű találkozások, a Nosztalgiás utazások, illetve időnként a MVP területén futok össze valamelyikkel.
Igazán azt szeretem, ha kint, nyílt pályán, munka közben akadok velük össze. Amikor természetes „élőhelyükön” mozognak, vagy pihennek. Az évek során egész szép kis fotógyűjtemény jött össze: Mosonmagyaróvártól Sárospatakig számos helyen sikerült rájuk bukkanni. Volt, hogy hónapokig nem láttam egyet sem, aztán meg egyszerre kettővel is találkoztam Környén. Egy mozdony volt, amelyről csak két fotóm volt, az is a parkban készült, messziről. Nevezetesen ez az előlem rejtőzködő gép a M61 006-os volt. Időnként szereztem infót mozgásáról, de vagy nem jártam arra, vagy mire odaértem már elkocogott onnan. Olyan is volt, hogy feleségem, aki egész jól viseli ezt a bolondériám, saját maga indult ki Pécelre, hogy ott lefotózza nekem, de sajnos mire odaért, már Kabára ment a gép. A tavalyi év is egész szép Nohab termést hozott, kíváncsian vártam, idén mi lesz a helyzet, mikor találkozunk újra valamelyik mozdonnyal.


Azt, ami most év elején történt, nem is reméltem.

psx_20190107_142302_medium.jpg
2019.01.06.


Vasárnap reggel, ünnepek után, kint havazás nyomai és hideg. Bent, finom kávét kortyolva az ágyban, lassan készülődtünk, ugyanis be kellett mennem a munkahelyemre. Feleségem jelezte, hogy egy kicsit ki is mozdulna, ugyanis napok óta gyengélkedünk, levegőn sem nagyon voltunk. Dunaföldvárt jelölte meg, mint célpontot. Én közben a netet böngésztem, s ekkor vettem észre, egy infót a hatosról, mely szerint Paksra fog transzformátort szállítani Vásárosnaményból! Hopp! A Paksra vezető vonalon ma már csak teherforgalom van, az is csak az erőmű okán. Az egykor szebb napokat látott vonalon - ahol Ópaks állomáson még múzeum is volt egykor - 2009-ben szűnt meg a személyforgalom. Sosem fotóztam ezen a részen, hiszen a tehervonatok mozgása elég kiszámíthatatlan, illetve itt szervezett fotós vonatúton sem voltam még, így különös örömmel vártam a „Nagy Találkozást”.
„Tehát először a munka, majd Dunaföldvár és Paks.”: ezzel a tervvel kapott lendületet a reggel. Munka közben úgy számoltam, hogy talán pont egyszerre fogunk Paksra érni a Nohabbal. Rohanni nem kellett, volt idő befejezni a munkát, elgurulni Soltig, ott inni egy kévét, majd nézelődni Dunaföldváron. Csodás napsütésben értünk Paksra, s haladtunk a vasútvonal mellett. Később feleségem elnavigált a vasútállomásra. Paks belső nagy állomásán nem jártam még soha, s ahogy gurultunk mellette, meglepett a sok etanolos vagon. Nem tudtam eldönteni, hogy korán, vagy későn érkeztünk, mígnem megláttam a mozdony ismerős, piros orrát.

psx_20190106_183119_medium.jpg
Kocsiból ki, fényképezőgép elő és irány a peron! Éppen akkor akasztották le a transzformátort, de még sikerült azzal együtt lekapni a mozdonyt és szállítmányát. Majd szépen csendesen elindult az erőmű felé, az etanolos vagonok mentén. Néztem egy darabig, s úgy döntöttem itt nem fotózok többet. Ki tudja, közel az erőmű, ezt a vidéket nem ismerem, hátha valakinek nem tetszik a ténykedésem.

psx_20190108_123636_medium.jpg

psx_20190108_123521_medium.jpg
A mozdony mozgásából arra következtettem, hogy rövidesen vissza fog indulni Budapest irányába. Kocsiba ültem, s úgy gondoltam, majd visszafelé még csinálok pár képet, valahol a nyílt pályán. A révnél lévő átjáró után, de még az Ópaks állomás előtt beálltunk a parkolóba, megörökíteni a pillanatot.

psx_20190108_123829_medium.jpg

Némi várakozás után feltűnt a hatos és lassan, erőteljesen dorombolva elvonult előttünk. Feleségem videózott, én kattogtattam a gépet, amig láttam őkelmét. Aztán kocsiba ültünk, és indultunk hazafelé. A hatos út közvetlenül a vonal mellett halad egy darabig, figyeltem is, hátha befogjuk a mozdonyt. Aztán a Madocsai elágazás után, ahol jobbra elfordul a vonal, még láttuk, ahogy a nap csillog rajta, s lassan távolodik.

psx_20190107_142747_medium.jpg

psx_20190108_123937_medium.jpg


Úgy döntöttünk, ha már itt vagyunk, nem érjük be ennyivel! Kicsit odaléptem Josienak, és a Kert- kanális előtti bekötőúton még elhajtottunk a vasúti töltésig. Az átjárónál újra lesben álltunk, s vártuk a „vadat”, mely kisvártatva meg is érkezett. Ilyen közelből lenyűgöző, ahogy eldübörög az ember mellett! Még egy kicsit néztünk utána, de hamarosan eltűnt az ívben, hogy nyugodtan befusson Dunaföldvárra.

psx_20190107_142018_medium.jpg psx_20190107_141933_medium.jpg
Mi lassan elindultunk haza, bár még számos helyen elkaphattuk volna haladtában, de előrehaladt az idő, éhesek is voltunk, no meg az ebek is vártak otthon.
Egy pompás mozdonyvadászat kerekedett az álmos vasárnapunkból, ahol az eddig rejtőzködő M61 006 végre a nyílt pályán lencsevégre került!

 psx_20190107_141727_medium.jpg

Szólj hozzá

Paks Vonat Vasút Nohab Váltó NOHAB M61006 Ópaks