2019. okt 16.

Vonatvadászat extákkal

írta: DDQ
Vonatvadászat extákkal

psx_20190929_193025.jpg

Érkezik a különvonat 

Szeptember vége igencsak bővelkedett különvonatos menetekkel, alig lehetett eldönteni, hova is menjen az érdeklődő. Már jó előre figyelemmel kísértem minden csatornát, ahol bármilyen infó előkerült a menetekkel kapcsolatban. De a lehető legtöbb információ beszerzése, kicsit meg is nehezítette a helyzetet, ugyanis mindenütt nem lehetünk ott.

imgp4984.jpg

A várakozás közben egy Dezső is átkocogott


A kiszemelt célpontok egyike a Lajosmizsei vonal évfordulójára indított különvonat volt. Igazi különlegesség, hogy egy Nohabot indítanak arra. De mivel ez elég közel van a városhoz, nagy lélekszámú településeken halad át, valószínűsítettem, hogy nagyon sokan lesznek kint. A gőzös járatot rövid gondolkodás után kihagytam a sorból, a Bivalyt már eleget fotóztam. Békéscsaba is ott volt a háttérben, de az végképp kiesett a körből, bár érdekesnek ígérkezett. Ugyanis az előző napi Nohabos különvonat Somoskőújfalu felől érkezett haza, s a nagy kedvencem, a 6-os volt az elején! Tehát felkerült a célpontok közé, már csak a tervezés maradt hátra. Minden lehetséges infót begyűjtve vártam a vasárnapot, reméltem jól alakul a vonatvadászat! A pazar eredményre azonban nem számoltam!

Reggel korábban indultunk útnak, s Kispest állomását céloztam meg. Úgy gondoltam, hogy itt azért még nem lesz tömeg, s a gyalogos hídról csinálok majd pár képet. Páran voltak már fent, mikor odaértünk, de még így is kényelmesen elfértünk. Nemsokára megérkezett a különvonat, meglepetésemre igen hosszú szerelvénnyel érkezett. Méltóságteljesen közelített, majd várakozott egy kicsit és tovább dübörgött. Tovább nem kísértük, s mint később kiderült, jól számítottam, rendkívül nagy érdeklődés kísérte útján.

imgp5001.jpg

Vegyesfelvágott, Nosztalgia módra

Feleségem türelmesen megvárt a kocsiban, s a vonat távozása után indultunk tovább. Úgy terveztük, hogy nem csak Nohabra fogunk vadászni, beillesztettünk egyéb látnivalókat is a tervbe. Közben, ahogy áthaladtunk Aszódon, eszembe jutott, hogy valaki nemrégen posztolt egy képet innen, amin rajta volt a Kárpáték egy szépsége. Gyorsan le is borítottunk az állomásra. Ott már messziről látszott a 22-es, egymaga állt az egyik vágányon. Sikerült is lefotózni, s ahogy csatangoltam az állomáson, észrevettem a másik Nohabot is, ami egy kicsit távolabb várakozott. Nosza, gyerünk oda! Becserkésztem a szerelvénnyel várakozó másik gépet is, így már három Nohab volt az aznapi találati listán!

psx_20190929_192843.jpg

Pihenőben

psx_20190929_192805.jpg

Elöl Nohab, hátul Ludmilla


A hosszú szerelvény végén, mintha lett volna még valami, talán egy Ludmilla lehetett. De mivel nem akartam feleségem türelmével visszaélni, odáig már nem talpaltam el. Innen aztán folyattuk utunkat, hiszen az érkező 6-os még hátra volt. Terveink szerint vagy Somoskőújfalunál, vagy Salgótarjánban terveztem lencsevégre kapni a gépet. No de addig volt még idő bőven…

20190929_122655.jpg

Múzeum tér, Pásztó

20190929_122145.jpg

Romok még feltárás alatt, kíváncsi vagyok mi lesz belőle ?

Igy kötöttünk ki Pásztón, ahol kellemes időtöltésben volt részünk! A templom, és a körötte lévő látnivalók igazán megérik a rájuk szánt időt. Az Oskolamester háza, a romok, a régi épületek varázslatos kis teret képeznek. Végül még egy jó ebédet is ettünk itt, így Pásztó is felkerült a kedvelt városok listájára. Mivel volt még időnk, új célpontot vettünk irányba. Elgurultunk a Mátraverebély –Szentkút Nemzeti Kegyhelyhez.

psx_20190930_135125.jpg

Csodaszép látvány

Egy nagyot sétáltunk a ragyogó őszi időben, megcsodálva a templomot, a szabadtéri oltárt. Csend, az ősz illata, kellemes napsütés, igazi testi - lelki felüdülést nyújtott. Én még felmásztam a különleges remete lakásokhoz is, kicsit lemozogva az ebédet.

20190929_150926.jpg

Remetelakások


Időközben azért előre haladt az idő, s úgy döntöttem, nem rohanunk a vonat elébe, bevárjuk a közelben. Így Mátraszőlős – Hasznos kicsiny, de gesztenyefákkal sűrűn benőtt megállóhelyén álltunk lesbe. Itt derült ki, hogy a vonat késik, jó negyven percet. Gesztenye dobálással, fotózással ütöttük el az időt. Engem az egyik fa is megdobott egy jól megtermett gesztenyével, alig elhibázva a kobakomat. Amíg vártunk érkezett két Uzsgyi, majd az egyenes végén feltűnt a várva várt menet. Komótosan közeledett, majd az ívben szépen bedőlve áthúzott a napos őszi délutánban fürdő állomáson.

imgp5024.jpg

Uzsgyi elmenőben

psx_20190929_192715.jpg

Érkezik a kedvenc

psx_20190929_192607.jpg

Így esett, hogy aznap négy Nohab is lencsevégre került. De ezen kívül felfedeztünk magunknak két csodás helyet, ahová biztosan visszamegyünk még. Hazafelé még utolértük a menetet Hatvan előtt, de már nem álltunk meg. Későre járt, s a kutyák már vártak otthon.

psx_20190930_092512.jpg

Szabadtéri oltár

psx_20190930_134918.jpg

20190929_120552_hdr.jpg

20190929_150800.jpg

imgp5018.jpg

psx_20190929_214241.jpg

psx_20190930_091637.jpg

imgp5035.jpg

imgp5008.jpg

Szólj hozzá

különvonat Utazás Vonat Vasút Mátraverebély Nohab Pásztó Nemzeti Kegyhely M61006 Nohab Vonatvadászat remetelakások M61001 Kárpát vasút